Magyarország is részt vesz az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költöztetésének tiszteletére rendezett fogadáson

Hírek
Magyarország is részt vesz az amerikai nagykövetség hétfőre tervezett Jeruzsálembe költöztetésének tiszteletére vasárnap este tartandó külügyminisztériumi fogadáson, amelyet a legtöbb EU-nagykövet várhatóan bojkottál.

Népes amerikai delegációt várnak Izraelbe az amerikai követség új, jeruzsálemi épületének hétfői átadására. A John J. Sullivan külügyminiszter-helyettes vezette küldöttségben ott lesz Ivanka Trump, Donald Trump amerikai elnök lánya, férje, Jared Kushner, Steve Mnuchin pénzügyminiszter, valamint az amerikai kongresszus tizenkét tagja. 

Az új követség felavatása egyelőre lényegében az eddigi jeruzsálemi, vízumügyekért felelős konzulátusi épület új státuszba helyezését jelenti az Arnona lakónegyedben, amíg várhatóan hat év alatt elkészül az új, amerikai nagykövetséghez méltó épületegyüttes.

Az új nagykövetségi épület,- a jelenlegi konzulátus – a város nyugati, 1967 előtt is Izraelhez tartozó, tehát a nemzetközi törvények szerint nem megszállt területnek tekintendő részén, de annak szélső határán fekszik. Ettől a határtól keletre kezdődött 1948 és 1967 között Jordánia és Izrael között az ENSZ felügyelte senki földje, amelyet a Jordániához tartozó Kelet-jeruzsálem követett, ahol ma is Jeruzsálem keleti, főként arabok lakta fele található.

Az Izraelbe delegált nyolcvanhat nagykövet közül a Háárec című újság honlapja szerint mintegy harminc vesz részt a vasárnap esti diplomáciai fogadáson, amelyen jelen lesz az izraeli vezetés, így Benjámin Netanjahu miniszterelnök és a külügyminiszter, valamint az amerikai delegáció is.

Az európai országok nagy többsége bojkottálja az eseményt, és a lap szerint nem fogadta el a meghívást Oroszország, Egyiptom és Mexikó külképviselete sem.

"Az európai uniós tagállamok közül négy nagykövet, Magyarország, Csehország, Románia és Ausztria nagykövete vesz részt a ma esti fogadáson, amelyet a külügyminisztériumban Benjámin Netanjahu és felesége ad az Izraelbe akkreditált nagyköveteknek abból az alkalomból, hogy az Egyesült Államok hétfőn megnyitja jeruzsálemi nagykövetségét"- közölte az MTI tudósítójával Nagy Andor, Magyarország Izraelbe akkreditált nagykövete.

"Magyarország, Csehország és Románia Brüsszelben sem értett egyet azzal, hogy az Európai Unió egységesen elítélje az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe költözését" – hangsúlyozta Nagy Andor.

"Egyelőre nem született döntés arról, hogy esetleg Magyarország is Jeruzsálembe költöztetné jelenleg Tel-Avivban működő nagykövetségét. A magyar álláspont nem változott, továbbra is a kétállami megoldás hívei vagyunk" – tette hozzá a magyar nagykövet.

Izrael 1967-ben foglalta el Jordániától Kelet-Jeruzsálemet, majd 1980-ban a "Jeruzsálem törvényben" hivatalosan is annektálta, noha ezt a lépését a nemzetközi közösség nem ismerte el.

A palesztinok Kelet-Jeruzsálemet szeretnék jövendő államuk fővárosának, és ezért az amerikai nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe költöztetését Izrael javára meghozott egyoldalú döntésnek tekintik, amely szerintük aláásta Amerika közvetítői szerepét a béketárgyalásokon.

Donald Trump amerikai elnök decemberben jelentette be, hogy Washington elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, és megígérte a nagykövetség átköltöztetését. Lépése tiltakozási hullámot indított el a palesztin területeken, ez várhatóan hétfőn éri el csúcspontját Izrael 1948-as kikiáltásának és egyben Amerika jeruzsálemi nagykövetsége felavatásának napján.

Borítókép: MTI/EPA/Abir Szultan

Ezek is érdekelhetnek

További híreink