A mintegy százmillió eurós befektetéssel 14 hónap alatt felépített, az átrakó daruk irányítására 5G-n alapuló távoli elérésű megoldásokat alkalmazó 85 hektáros hipermodern terminál eredendően a felhőtlennek és perspektívikusnak ígérkező Kelet-nyugati kereskedelmi kapcsolatok szolgálatára lett kitalálva, ám a történelem felülírta az elképzeléseket, teljesen új célokat kellett kitűzni. Ezekről Tálosi János vezérigazgatót kérdeztük.
Az ukrán-orosz háború által kialakított helyzet elvágta a hagyományos Kelet-nyugati ellátási láncokat, ellehetelenítette, vagy fizikailag is megsemmisítette a szállítási útvonalakat. Felértékelődni látszanak a közvetlen ukrán kapcsolatok, és ez új üzleti stratégiát kíván az East-West Gate-től is. Tálosi János tájékoztatása szerint több megkeresésük is van olyan nyers étolaj feldolgozó kapacitások létrehozására, kiépítésére, amikben takarmányt, pelletet, granulátumot tudnának gyártani. – Mi hajlandóak vagyunk ezeket a kapacitásokat kiépíteni, és aztán tartós bérlet formájában a szomszédos ország vállalkozásai rendelkezésére bocsátani – közölte a vezérigazgató.
– Sokan nem gondolnak rá, pedig nyilvánvaló, hogy a háború előbb-utóbb véget ér, és az újjáépítés is elkezdődik Ukrajnában. Ennek logisztikai kiszolgálása öt ilyen terminál kapacitását is lekötné, ezért is tervezzük a már említett ötszáz hektáros ipari park fejlesztést is felgyorsítani. Lehet, hogy az események gyorsabban fognak peregni, mint jelenleg képzeljük, ezért úgy tervezzük, hogy ezeket a fejlesztéseket az eredetileg elgondolt öt éves terminusnál jóval hamarabb kiépítjük. Ugyanis, az újjáépítési folyamatok logisztikai kiszolgálása több irányú feladat, és mi, megítélésünk szerint legalább két területen tudunk érdemi logisztikai szolgáltatásokat kínálni. Egyrészt a beérkező árukat értelemszerűen hubként továbbítjuk az ukránok felé, másrészt az itt áthaladó áruk részére az újonnan létrejövő ipari területeken tárolási lehetőségeket tudunk kínálni.
Tálosi János a figyelo.hu-nak kifejtette: a Debrecenben kiépülő, a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátor gyártó kapacitásának háttér logisztikára van szüksége. Erre pedig, a nagy mennyiségű, veszélyes áruk tárolására is alkalmas tároló kapacitásokkal rendelkező – és további tárolókapacitások kiépítését is tervező – fényeslitkei terminál kiválóan megfelel.
A globális élelmiszer biztonság a legfontosabb
A legforróbb kérdés azonban, most természetesen, még nem az ukrán újjáépítés, vagy a legkorábban 2024-25-ben termelésbe álló debreceni akkumulátorgyárak logisztikai kiszolgálása, hanem termény, a gabona átrakása a cári időkben kiépített 1520 milliméteres széles nyomtávú vasúti kocsikról 1435 milliméteres európai nyomtávon futó szerelvényekre, illetve akár kamionokra. Amellett, hogy a világ legkülönbözőbb tárjain van erre vevő, az aszály miatt Magyarországon is jelentős kereslet jelentkezik az Ukrajna felől érkező gabonára. Ez pedig, azonnali felfutó tendenciát jelent az East-West Gate terminálnak – mutatott rá a vezérigazgató.
A százmillió eurós költséggel 14 hónap alatt felépült, 5G-n alapuló távoli eléréssel irányított hipermodern fényeslitkei East-West Gate-be csak a napokban gördült be az első 44 darab húszlábas konténerből álló szerelvény. Az Ugrain LLC által feladott összesen 1146 tonna búza, köles és cukorborsó a Csepeli Szabadkikötőben landol, ahonnan minden valószínűség szerint az Észak-adriai kikötők valamelyikébe folytatja útját. Eközben már útban volt a második hasonló szállítmánnyal – vagyis, búzával, kölessel és cukorborsóval érkező – vonat is.
A hét eleji ünnepélyes átadón fényeslitkére érkező tehervonat terminálra történő belépésére Szjjártó Péter adott engedélyt. A külgazdasági és külügyminiszter beszédében kiemelte: – Mi, akik itt Magyarországon élünk, a háború szomszédságában, mi a békében vagyunk érdekeltek. Hiszünk is abban, hogy egyszer ez a terminál majd a békében fogant céljait is teljesíteni tudja. Most viszont, háború van, és ennek a beruházásnak a jelentősége igazából most jött el, új értelmet nyert a beruházás egy minimum rövid távú céllal. A háborúnak számos súlyos szomorú következménye van. Oroszország és Ukrajna gyakorlatilag a világ éléskamrájának nevezhető, a két országban megtermelt gabona hatalmas szerepet játszik a világ számos területének, köztük nagyon sok sérülékeny és instabil terület élelmiszer ellátásában. Ha Oroszországból és Ukrajnából nem tudják kellő mennyiségben exportálni a gabonát és más terményeket, akkor a világ számos pontján – nemcsak, hogy élelmiszer-ellátási válság üti fel a fejét, de éhezés is könnyen kialakulhat. Éppen ezért az egyik globális biztonsági feladat most az, hogy garantáljuk az Ukrajnából induló gabonaexport folyamatosságát. Ez nem politikai és nem is ideológiai kérdés, hanem fizikai realitásbeli kérdés. Ahhoz, hogy ennek az expornak a folyamatosságát garantálni lehessen, szállítási útvonalak ra van szükség. Nem ideológiára, nem politikára, nem kommunikációra, hanem szállítási útvonalak. Olyanokra, amelyek gyorsak, és hatékonyak. Éppen ezért ennek a fényeslitkei terminálnak óriási szerepe lesz az Ukrajnából származó gabona eljuttatásában a világ legkülönbözőbb távoli pontjaira. A konstancai kikötő kapacitásai ugyanis, le vannak kötve, a szlovák és román útvonalak telítettek, az alacsony vízszintek miatt a hajón történő szállítás jelenleg nem egészen kiszámítható. Ezért az ukrán-magyar határon az Észak-adriai kikötőkbe történő fuvarozás jelentheti a garanciát arra, hogy Ukrajnából a megfelelő mennyiségű gabona el tud jutni az afrikai, ázsiai célpontokba. Ez a Fényeslitkétől az Észak-adriai kikötőkig vezető útvonal a leghatékonyabb és a leggyorsabb ahhoz, hogy a világ távolabbi pontjain az élelmiszerbiztonság folyamatosságát szavatolni lehessen.
A terminált eredendően egy versenyképes Európára tervezték
A külgazdasági és külügyminiszter a fényeslikei átrakó fontosságát hangsúlyozva kiemelte: a széles és európai nyomtávok közötti különbség eltüntetése itt történik. Most olyan gépek, berendezések beszerzésére is sor kerül, amelyek óránként 800 tonna gabona átrakását teszik lehetővé, olyan gépek beszerzése, amelyekkel óránként 450 m3 napraforgóolaj kezelése válik lehetővé, és a tárolási kapacitások segítségével itt jön majd létre az a központi átrakó hely, ami biztosítani fogja, hogy az Ukrajnából induló gabona szállítmányok érkeznek majd rendeltetési helyükre. Ha az aszály miatt kialakult helyzet úgy kívánja, akkor a Magyarországra irányuló import is itt lesz a legegyszerűbb, a leggyorsabb és a leghatékonyabb.
Szijjártó Péter a mögöttünk álló időszakra visszautalva emlékeztetett: – Nehéz idők járnak, az elmúlt három évben a világgazdaság kétszer állt a feje tetejére: először a világjárvány miatt, aztán most a háború miatt. Annyi közös ezek következményeiben mindenképpen van, hogy mindkettő a már jól bejáratott Kelet-nyugati kapcsolatokat kezdte ki először. Elszakította az évtizedeken keresztül bevált és jól működő beszállítói láncokat, és az eddig megszokott szállítási útvonalak semmissé váltak.
– Amikor a fényeslitkei terminál építésének gondolata felmerült, majd amikor a döntéshozatali folyamat végével a beruházás megkezdődött, amit még meghatározott egy rendkívül ígéretes Kelet-nyugati együttműködés. A versenyképes európai gazdaság nagymértékben támaszkodott arra az együttműködésre, ami az Oroszországból származó természeti erőforrások és a magas szinten fejlett európai technológia közös működéséből egységéből fakadt. Kelet és Nyugat együttműködése, amikor ez a beruházás megkezdődött, még egészen komoly perspektívával rendelkezett. Hogy mást ne mondjak, a Vodafone és a Huawei együtt épített itt ki telekommunikációs rendszert. A Vodafone-ról nehéz azt mondani, hogy keleti, a Huaweiről meg nehéz azt mondani, hogy nyugati, mégis rendkívül jól együttműködtek itt egymással. És amikor ez a beruházás megkezdődött, akkor még a selyemúton zajló közeledés, szállítmányozás jövője rendkívül perspektívikusnak látszott. Úgy tűnt, hogy a Kína és az EU közötti kereskedelmi forgalom mindenfajta akadálytól mentesen növekedhet gyors ütemben az elkövetkezendő időszakban.
5G, röntgenkapu és távoli elérés az EWG-ben
Úgy fogalmazott, mire elkészült, a beruházás célja teljes mértékben megváltozott. Amikor elkezdődött, a cél az volt, hogy a Kelet-nyugati forgalomból minél több erre menjen. Ennek megfelelően is készült el rekordidő alatta a beruházás. Létrejött az egész európai kontinens legmodernebb átrakodó terminálja. Olyan terminál, ahol az átrakodást a legmodernebb telekommunikációs technológia, a legmodernebb digitális megoldások segítik. Ahol itt van az 5G és itt van a valós idejű távolsági irányítás. Európában ez az első olyan átrakó terminál, ahol a darukat távoli irányítási rendszerben vezénylik. A technológiai eszközök, a röntgenkapu, a digitális mérleg mind a gyorsaságot, a pontosságot és a biztonságot garantálják. Egy olyan terminál, ami 85 hektárnyi területen helyezkedik el, és 30 milliárd forintos beruházással jött létre. Ahol ötszázan fognak majd dolgozni, ahol a kapacitás egymillió konténert is elér egy évben. Ez a kétszerese a Belarusz és Lengyelország közötti – a Kelet-nyugati teherszállítás jelenleg legjelentősebb terminálja kapacitásának.
– Azt hiszem, hogy mi magyarok megint tudunk mutatni valami egészen újat és egészen egyedit a világnak, hiszen azok a digitális telekommunikációs megoldások, amelyek itt létrejöttek, másutt még nincsenek. A logisztikai ágazatban tehát Magyarország újra világ elitjébe került, és egy olyan térség, amit korábban sokan méltatlanul és tisztelet nélkül lesajnáltak, jat mutat a világnak, és olyan innovációt tud felmutatni, ami a logisztikában érdekelteknek mindenképpen az érdeklődése homlokterébe fog kerülni – vélte Szijjártó Péter.
Az East-West Gate közleményében hangsúlyozaa a terminál rekordidő alatt, több mint 40 milliárd forintos magán beruházásból épült meg és Európa legnagyobb és legmodernebb, zöld koncepciójú szárazföldi intermodális terminálja lett. Fényeslitkén, a magyar-ukrán határ közvetlen közelében létesült, ami nem véletlen, hiszen ott találkozik egymással a széles és normál vasúti nyomtávú vasúthálózat. Az East-West Gate (EWG) alkalmas kamionok, illetve hagyományos közúti félpótkocsik vasútra rakására, jelentős kapacitással rendelkezik mezőgazdasági termékek átrakására is, így hamarosan az ukrán élelmiszer export legnagyobb vasúti központja lehet.
Egymillió húszlábas évente
Az előkészítő munkálatokat követően 2021 januárjában kezdődött meg az East-West Gate terminál építése 85 hektáros, Margitsziget méretű területen. A terminálon összesen tíz kilométer hosszúságú normál és széles nyomtávú vasúti pálya, valamint 225 ezer négyzetméter betonburkolat épült. Egy 15 ezer négyzetméteres raktárt is használhatnak a partnerek, és további raktárak, összeszerelő-üzemek létesítésére is lehetőség van a 140 hektáros fejlesztési területen. Az EWG az idén márciusban kezdődött, több hónapos sikeres technológiai-műszaki próbaüzem végén júniusban kapta meg a vasúti hatósági engedélyt a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól.
A térségben, ahol 1990-ig jelentős áruforgalom haladt át, és a vasút meghatározó szerepet játszott a foglalkoztatásban, az elmúlt évtizedekben leépült a teherforgalom, a vasúti nyomtávváltás miatt szükséges átrakodás. A magánberuházásában épült EWG azonban bő egy év alatt elkészült, és jelentős áruforgalmat kezelhet a legmodernebb technológiával.
A terminál évente akár egymillió darab húszlábas konténert (TEU) is tud kezelni, elméleti kapacitását és területét tekintve is a legnagyobb ilyen létesítmény a kontinensen. A terminálon a széles és a normál nyomtáv között, valamint vasúti szerelvények és kamionok között lehet átrakni a konténereket. Az EWG alkalmas kamionok és hagyományos közúti félpótkocsik vasútra rakására is. Ez lehetővé teszi, hogy – az EU klíma céljaival összhangban – az unió határához kamionon érkező teherforgalmat minél nagyobb arányban vasútra terelje. Az EWG darui ATEX- és ADR-minősítéssel rendelkeznek, így speciális anyagokat – például gázkonténer-tartályokat és vegyszereket – is átrakhatnak.
Az EWG ezen felül, alkalmazkodva a háborús helyzethez, az ukrán mezőgazdasági termékek átrakására is felkészült. Várhatóan 2022 novemberétől már képes lesz óránként 800 tonna gabona és 450 köbméter napraforgó olaj kezelésére, ezzel az ukrán élelmiszerexport legnagyobb vasúti központja lehet. Az ünnepélyes átadón begördült a terminálra az első ukrán mezőgazdasági árukat szállító szerelvény, az EWG saját szervezésű szállítmánya. Az Ugrain Trade LLC által feladott, összesen 1146 tonna búza, köles és zöldborsó 44 darab húszlábas konténerben érkezik, és az átrakás után a Csepeli Szabadkikötőbe szállítják tovább.
Az EWG-n irányítják Európában elsőként távolról, 5G-technológiával a darukat. A terminálon egy 41 méter széles és két 28 méter széles sínen guruló óriásdaru, valamint egy 20 méter magas gumikerekes daru üzemel. Az osztrák Künz által szállított darukra húsz nagy felbontású kamerát telepítettek, amelyek képét az 5G segítségével valós időben látják a terminál központjában, és ugyanúgy, késleltetés nélkül tudnak reagálni, így úgy tudják irányítani a darukat, mintha azokon, egy fülkében dolgoznának. Az ehhez szükséges privát 5G-hálózatot a Vodafone Magyarország építette ki, a hálózati eszközöket a Huawei Technologies szállította.
Okos eszközöktől rugalmas
– A privát 5G hálózattal kapcsolatos befektetések egyértelműen megtérülnek, hiszen az újgenerációs mobilhálózatokon új ipari, logisztikai üzleti modellek építhetők fel, amelyek hozzájárulhatnak a hazai vállalatok fejlődéséhez, a munkahelyteremtéshez, nem utolsósorban pedig ösztönzik az exportot és vonzó célponttá teszik Magyarországot. Minderre nagyszerű példa az East-West Gate terminálon kiépített privát 5G-hálózat, melynek megnövekedett sebessége, kapacitása és minimális késleltetése lehetővé teszi a legmodernebb eszközökkel, technológiákkal, irányító és biztonsági berendezésekkel felszerelt okos vasúti kombiterminál hatékony és rugalmas működését„ – mondta el Dobó Mátyás, a Vodafone Magyarország Vállalati Szolgáltatások Üzletág vezérigazgató-helyettese.
Megalkották a terminál valósághű virtuális ikertestvérét (Digital Twin) is, amely valós időben, 3D-ben követi a logisztikai központ folyamatait és működését – a vonatok, a kamionok, a daruk, a szállítójárművek mozgását és az áruk útját. Egy magyar startup és az EWG együttműködésében fejlesztett megoldás komplexitását tekintve világ újdonságnak számít. A MaxWhere a logisztikai központ valamennyi alrendszerének információját begyűjti, feldolgozza és valós időben jeleníti meg, ezzel a folyamatok tervezhetőségét, optimalizálását és a hatékonyság növelését segíti az Ipar 4.0 elveinek megfelelően, a terminál saját 5G-hálózatán.
A több mint 40 milliárd forintból, teljesen magánbefektetésből megvalósult beruházás közvetlenül mintegy száz új munkahelyet hozott létre a hátrányos helyzetű térségben, a jövő év közepére tovább létszámbővítés várható. A terminál ezen felül közvetve ötszáz ember foglalkoztatását teszi lehetővé. A társaság a beruházáshoz kapcsolódóan több milliárd forint értékben végzett fejlesztéseket a közforgalmú vasúti hálózaton.