Magyar startup “lendít” a dortmundiakon

Hírek
A BeeRides, a közép-európai régió első repülőtéri közösségi autómegosztója a Budapesti Liszt Ferenc repülőtér után elindította szolgáltatását a dortmundi repülőtéren is.  

A startup az autótulajdonosok számára ingyenes parkolást biztosít a reptereken, és lehetőséget arra, hogy teljes körű biztosítás mellett bérbe adhassák autójukat az érkező turisták számára. Autóbérlők számára a BeeRides legjobb árgarancia mellett nyújt mobilitást.

Mint azt a Figyelo.hu megtudta, a Beerides a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) 5. Be Smart versenyének egyik győzteseként március 28-án mutatkozott be a Düsseldorf – Budapest Be Smart! Hungarian Tech Napon és megnyerte az Innogy (Elmű-Émász) által támogatott fődíjat is.

A témával kapcsolatosan Németországban sajtótájékoztatót is tartottak. Az eseményen Szegner Balázs, főkonzul méltatta a fejlesztést. Bősze Botond, a cég egyik alapítója pedig kifejtette, hogy a dortmundi reptérrel való stratégiai megállapodás kiemelt fontosságú az érintettek számára.

Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke lapunknak hangsúlyozta, két éve szervezik nagy sikerrel a Be Smart startup versenyeket, melynek győztesei közül már 55 cég mutatkozhatott be a világ különböző nagyvárosaiban a helyi nagykövetségek és főkonzulátusokkal együttműködésben szervezett kapcsolatépítési lehetőségeken illetve konferenciákon, fesztiválokon, szakmai kiállításokon.

Borítókép: MTI/Balaton József 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink