Magyar mének Erdélyben

Hírek Figyelo.hu

A magyar agrártárca adományaként kisbéri félvér tenyészmén érkezett nemrég a háromszéki (Kovászna megyei) Oltszemre. A Szemafor Széltoló nevű állat a háromszéki megyei önkormányzat tulajdonában lévő Mikó-kastély gazdaságában lakik, onnan látja el az elkövetkezőkben az erdélyi lóállomány genetikai színvonala emelésének nemes feladatát. Széltoló gyakorlatilag hazatért ősei földjére, hiszen a kisbéri Magyar Királyi Állami Ménes a Mikó-kastély utolsó tulajdonosától, Schmutzler Emil szász kereskedőtől bérelte a Lobogó nevű sötétsárga mént, amelynek a felmenői között szerepelt a trakehneni ménes legendás lova, Tempelhüter is. A bérelt patás a Kisbérre érkezéskor Lobogó néven nyert törzsménbeosztást. Ivadékai közül három mén került a tenyésztésbe, apai ágon azonban 1968-ban kihalt a vonal.

Anyai ágon viszont Szemafor Széltolóban is megtalálható a Lobogó-vérvonal.

Az erdélyi lótenyésztést segítő magyarországi program tavaly júniusban indult el.

Első aktusaként Nagy István agrárminiszter négy mént adott át a hortobágyi Máta majorban. A lovak két Kolozs megyei fogadóállomásra és két Hargita megyei tartóhoz indultak. Az Őrségi Nemzeti Parkból egy hidegvérű muraközi Tordára, egy nóniusz pedig Magyarfenesre a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. méneséből. A Hargita megyei Gyergyószárhegyre a Bükki Nemzeti Park méneséből egy szintén védett, őshonos magyar lófajta, egy mezőhegyesi félvér került, míg Gyergyóremetén a Bábolna Nemzeti Ménesbirtokon tenyésztett angol telivér érkezésének örülhettek.

„A négy hibátlan, megnyerő küllemű mén kihelyezésével segítjük az erdélyi lótenyésztést, lótartást, a mezőgazdaság fellendítését”

– jelentette ki akkor a tárcavezető. Azt is elmondta: figyelemmel kísérik, hogy a kísérleti jelleggel kihelyezett állatok közül melyik fajta milyen hatást gyakorol az erdélyi heterogén ménállományra küllemi tulajdonságokban, munka- vagy sportteljesítményben. Az eredményeket időről időre szakemberek értékelik, s döntenek arról, hogy az állatok maradjanak-e Erdélyben, vagy térjenek vissza eredeti, magyarországi szálláshelyükre.

Bár ilyen rövid távon aligha lehet megalapozott következtetéseket megfogalmazni, minden bizonnyal kedvező tapasztalatok alapján döntöttek úgy, hogy az idén újabb mént „helyeznek ki” erdélyi szolgálati helyre. A szilvásváradi állami ménesből Háromszékre szállított Szemafor Széltoló felmenői között élsportlovak is vannak, amelyek számos világversenyen, így az 1928-as amszterdami olimpián is indultak.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható.

(Borítókép: Hagyományõrzõ huszárok érkeznek az 1848-49-es szabadságharc kitörésének 168. évfordulója alkalmából tartott ünnepségre a székelyföldi Nyergestetõn 2016. március 15-én. (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

További híreink