Egy faj kihalása nagyon sok további faj pusztulását okozhatja és végeredményben minden faj túlélését veszélyezteti. Ezért is hozta létre a Debreceni Egyetem a Biodiverzitás Kutatóintézetet, ami elsőként Debrecen környékén, majd tágabb régióban is hozzá kíván járulni a biológia sokféleség megőrzéséhez. Ezért hozták létre ötven évvel ezelőtt magát a hortobágyi nemzeti parkot is, aminek számos fajmentő programja közül a Przsevalszkij (a felfedező lengyel katonatiszt Przewalski után) lovak populációjának visszaállítása csak az egyik. Az állomány egyébként huszonöt év alatt tucatnyi egyedből szaporodott fel több ezer példányra.
Az egykori populáció pusztulásához a felfedezést követően vélhetően hozzájárult, hogy különlegessége miatt nagyon sokan szerettek volna ilyen állatot háziasított lóként tartani, ami vadállatokról lévén szó, nem járt sikerrel – tekintettel arra, hogy nem minden lovat lehet háziasítani és különfélre munkára fogni. Ennél is nagyobb gond volt, hogy egy feltételezés miatt, ami szerint a torkukban képződő váladék megvéd a betegségekkel szemben, túlvadászták őket. A XX század közepére már csak állatkertekben maradt belőlük néhány példány. Megmentésükre az 1960-as évek második felében szerveződött az a nemzetközi fajmentő program, ami ma is folyik.
Hortobágy, Przewalski vadló populáció
MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor
Az első vadlovak a Hortobágyra is állatkertekből érkeztek. A 12 állatból álló kicsiny ménes egyedei is fogságban születtek, ám azonnal alkalmazkodtak az ősi élőhelyeiket idéző pentezugi puszta szélsőséges időjárásához. A szépen szaporodó – ma már kétezer egyedet számláló – ménes jelenleg is félvad körülmények között él: háromezer hektáros birodalmukat karám választja el a puszta többi részétől. Ez Megyesi Gergely Árpád szerint azért fontos, mert ugyan e vadlovak genetikája eltér a háziasított lovakétól – nekik 66 kromoszómájuk van, míg a háziasított lovaknak csak 65 – képesek azokkal életképes csikókat nemzeni, világra hozni. Ezt pedig mind a vadlovak faji tisztaságának megőrzése, mind a háziasított lovak gazdáinak teljesen érthető szempontjai miatt el szeretnék kerülni.
Az Altmaira-barlang rajzain látható lovakhoz nagyon hasonló populáció Spanyolországba telepítése bizonyára nem véletlen, hiszen a rajzok tanúsága szerint ott számos ilyen ménes vágtázhatott a pusztákon. Joggal várható tehát, hogy az ottani érintetlen területeken képesek lesznek megmaradni, új populációt alapítani. E rajzokon azonban, mások mellett olyan állatok is láthatók, amelyek a XVII. században kihalt őstulkot idézik. Azt, hogy ez a középkorban népszerű vádászprédának számító őstulok lehetett minden ma élő háziasított szarvasmarha őse, már száz éve is feltételezték, ezért már akkor megpróbálkoztak rekonstrukciójával. Ebbe a programba számos nagy szarvú jószág – így a magyar szürke marha is bekerült. A program ma is folyik, keresztezéssel előállított egyedeket ugyanis, még nem tekintik önálló fajnak. E programban a Hortobágyi Nemzeti park is részt vesz, a vadlovak mellett legelő gulya ennek a kísérletnek a jelenlegi állását tükrözi.
