Magyar kórházakban ápolják a román fertőzötteket

Hírek MTI / Figyelo.hu
A román egészségügyi rendszer túlterheltsége miatt Magyarország segít az intenzív ellátásra szoruló betegeknek.

Magyarország segít Romániának és 50 koronavírusos beteget vesz át intenzív ellátásra

– mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Nyolcszáz felett az új napi fertőzésszám

A tárcavezető kiemelte: Romániában rendkívül komoly kihívásokkal küzdenek a járványhelyzet tekintetében, nagyon sok a súlyos beteg, nagyon sok a napi esetszám. Az elmúlt napokban folyamatosan egyeztettek Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel és Cseke Attila egészségügyi miniszterrel abban a kérdésben, hogy Magyarország miként tudna segítséget nyújtani Romániának ebben a rendkívül nehéz helyzetben – közölte.

Elmondta:

korábban lélegeztetőgépeket és favipiravir hatóanyagú gyógyszert is küldtek, azonban ennél egy nagyobb kérése is volt a romániai kormánynak.

Ez arra vonatkozott, hogy Magyarország vegyen át súlyosan beteg koronavírusos fertőzötteket intenzív kezelésre, ugyanis a romániai egészségügyi ellátórendszer leterheltsége sok esetben már a határon mozog – mutatott rá.

Fotó: Komka Péter / MTI / Komka Péter

A miniszter hangsúlyozta: ezért úgy döntöttek, hogy segítenek Romániának, és 50 covidos beteget vesznek át intenzív ellátásra; őket a szegedi és a debreceni klinikák veszik át.

Kitért arra: jelenleg a romániai egészségügyi minisztérium és magyar oldalról az Országos Kórházi Főigazgatóság egyeztet a technikai részletekről, amelyek közé tartozik az, hogy milyen állapotú betegeket vesznek át kezelésre.

A kórházi diagnózisok magyar nyelvre történő gyorsfordításának kérdéséről is egyeztetnek, valamint arról, hogy a betegek átszállítása mikor kezdődhet meg

– fejtette ki Szijjártó Péter.

Nem lesz könnyű dolga az új román kormánynak

(Borítókép: Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink