Kolozsvár: hátrányos megkülönböztetést szenvedtek el a magyar gyermekek

Hírek MTI / Figyelo.hu

Magyar gyermekek hátrányos megkülönböztetése miatt kell kártérítést fizetnie a román oktatásügyi minisztériumnak és a Kolozs megyei tanfelügyelőségnek

– számoltak be szerdán Kolozsváron az ügyet képviselő AGFI jogvédő csoport tagjai.

Nicolae Ciuca lehet az új román miniszterelnök

A bukaresti táblabíróság jogerős ítéletben állapította meg azoknak a magyar gyermekeknek a hátrányos megkülönböztetését, akik a kolozsvári Apáczai Csere János Gimnázium képzőművészeti tagozatán szerették volna elkezdeni a 2016-2017-es tanévben az ötödik osztályt,

ám a tanfelügyelőség és a minisztérium az alacsony gyermeklétszámra hivatkozva nem járult hozzá az osztály elindításához.

A bíróság egyben arra kötelezte a minisztériumot és a tanfelügyelőséget, hogy fizessenek személyenként hatezer lejes (432 ezer forint) kártérítést annak a tíz gyermeknek, akinek a szülei az AGFI segítségével perre vitték az ügyet.

A képzőművészeti osztályba eredetileg 16 gyerek jelentkezett.

Az osztály elindításának tanfelügyelőségi elutasítását a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárnak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt Király Andrásnak sem sikerült orvosolnia. Az érintettek panasza nyomán a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) már 2017 áprilisában elmarasztalta a tanfelügyelőséget. Határozatát mind a tanfelügyelőségnek, mind az oktatási tárcának eljuttatta, az ügy mielőbbi rendezését kérve.

A CNCD határozatára hivatkozva a sértett gyerekek közül 12-en továbbra is kitartottak a képzőművészeti osztályban tanulás mellett, így szüleik ismét kérelemmel fordultak a tanfelügyelőséghez és a minisztériumhoz, hogy 2017 szeptemberétől a hatodik osztályt képzőművészeti szakon kezdhessék el.

Valentin Claudiu Cuibus főtanfelügyelő a szülőkkel és az AGFI képviselőivel folytatott személyes találkozón

cinikus hangnemben oktatta ki a jelenlévőket arról, hogy a CNCD döntése figyelmen kívül hagyható vélemény, és ő nem fog hozzájárulni a kért osztály létrehozásához

– idézte fel a történteket Bethlendi András, az AGFI képviselője. Mivel 2017 szeptemberében immár a második olyan tanév kezdődött el, amelyben Kolozs megyében nem indult magyar képzőművészeti osztály, tíz érintett gyermek szülei kártérítési pert indítottak, amelyet mind első, mind másodfokon megnyertek. A legfelsőbb bíróság pedig a közelmúltban elutasította a beperelt intézmények perújítási kérelmét.

Bethlendi András elmondta: tudomása szerint ez az első olyan romániai ügy, amelyben nyelvi diszkrimináció miatt ítélt meg jogerősen anyagi kártérítést a bíróság a hátrányosan megkülönböztetett feleknek. Azt tartotta az eset tanulságának, hogy a jogsérelmek esetében érdemes a politikai mellett a jogi utat is megpróbálni.

Székelyföld az új krumpliparadicsom

(Borítókép: Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum épülete Kolozsváron Fotó: facebook/apaczaisdiakok)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink