Magyar elnök az IMELCO élén

Hírek Érsek M. Zoltán
Magyar elnököt választott a világ legnagyobb, családi tulajdonú villamossági kereskedelmi cégeket tömörítő egyesülete az IMELCO. A szervezet vezetőjeként, a Dubrovniki kongresszuson beiktatott Mentes Zsolt kiemelte: az energiahatékony termékek iránti kereslet növekedése már globális jelenség és ami legalább ennyire fontos, nem kell áruhiánytól tartani.

Dubrovnikban tartotta kongresszusát a 2022-ben 30 éves, Európától, Ausztrálián át az USÁ-ig, 25 ország több, mint 1100 családi tulajdonú villamossági kereskedelmi cégeit tömörítő IMELCO. Az eseményen iktatták be új elnöknek Mentes Zsoltot, a Mentavill kft. tulajdonos-ügyvezetőjét. A szakember ezzel kapcsolatban elmondta: az IMELCO tagjai a szervezet mottójának számító Power of Partners (a partnerek ereje) jegyében, a beszállítókkal kialakított kiváló kapcsolataiknak köszönhetően, a pandémia időszakában, globálisan is képesek voltak fenntartani a megfelelő árualapot és így a járvány időszakában is eredményesen tudtak üzemelni. Ehhez az is nagy segítséget jelentett, hogy a covid idején az egyik legnagyobb felvevőpiacnak számító építőipar nem állt le. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy így a villamossági kereskedők nem kényszerültek leépítésre. Sőt, a többségük inkább a növekedésre, a hálózatbővítésre koncentrálhatott, ahogy a járvány kirobbanása óta a Mentavill is új munkahelyeket teremtve, több új üzletet tudott nyitni Magyarországon.

Mentes Zsolt a globális feladat kapcsán kifejtette: „az IMELCO elnökeként most a legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy a pandémia időszakában kialakult, online kapcsolatra alapozott együttműködések fenntartása mellett, az ágazat fejlődését elősegítve, a személyes jelenléten alapuló aktív üzleti és szervezeti kapcsolatok is visszaépüljenek. Már csak azért is, mert a tagjaink által globálisan is érzékelt energiakrízis, illetve az elszabaduló infláció, valamint az Ipar 2.0 új technológiai megoldásaihoz kötődő kihívások a családi villamossági kereskedőktől is új stratégiákat követelnek meg.”

Az IMELCO új elnöke hazai tapasztalatai alapján hozzátette: a globális trendhez igazodva, szeptember óta Magyarországon is robbanásszerűen megnőtt az igény az energiatakarékos termékek felé. Kiemelkedő keresletet támasztva a LED világítás, az elektromos fűtőtestek és az energiafelhasználás mérését szolgáló, energiamenedzsmenthez kapcsolódó készülékek iránt. Szavai szerint mindez azt mutatja, hogy a cégek és a háztartások egyaránt felismerték: az energia-árrobanás időszakában csak a legkorszerűbb, energiahatékony beruházásokkal lehet mérsékelni az energiaköltségeket. Ami, meglátása szerint, hosszútávon nemcsak jelentős energiaköltség megtakarítást eredményezhet, de a fenntartható fejlődést is szolgálja.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink