Macron távozását követelik a sárgamellényesek

Hírek

Gránátvetőkkel, könnygázgránáttal lövi a hatalom a tüntetőket – számolt be a párizsi megmozdulásokról tudósítva a Le Point. A Marceau Avenue-nél egy twitter-bejegyzés szerint páncélos szállítójárművek állnak szemben a demonstrálókkal, a helyzet feszült. Mintegy 700 főt állítottak elő a kora délutáni órákig a sárgamellényesek szombati megmozdulásán – számol be a lap, mely a belügyminisztérium forrásait idézve hozzáteszi: 31 ezren mozdultak meg eddig a nap folyamán Franciaországban.


Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon

Az országszerte sorra kerülő, szombati megmozdulásokon számos nagyvárosban is tömegek követelték a köztársasági elnök lemondását, Lyonban például tüntetők mintegy 600 fős csoportja, többek között a nemzeti zászlót is lobogtatva. Macron és a Nemzetgyűlés lemondása, új választások kiírása – fogalmazta meg a követeléseket az egyik ötven év körüli felvonuló, aki hozzáfűzte: „1789 óta megszűntek a kiváltságok, ezek mégis mindent felzabálnak.” A tömeggel turisták szelfiztek – tudósít a Le Point.

A fővárosban több helyen is könnygázgránátokat lőttek a tüntetők közé. A Le Parisien a főváros északi részén fekvő Bichat kórház tájékoztatására hivatkozva közli: délutánig mintegy 30 fő szorult ellátásra a tömeg közé lőtt könnygázgránátok okozta sérülések következtében. Egy ember súlyosan megsérült a rendőrök által kilőtt gránáttól, lábsérülése mellett belső vérzéssel is kezelik. A lap két fotósát is eltalálták a Champs Élysées-n a tömegbe lőtt lövedékeke, az egyiküket egy rendőr két méterről lőtte hátba a gránáttal.  

Súlyos összecsapásokra került sor ugyanekkor Marseille-ben, ahol a rendőrség könnygázgránátokat lőtt a tüntetők közé. Egy asszony megsérült. A tüntetők egy billenős teherautóra kapaszkodtak fel, és azon járják a várost, kezükben luftballonokkal, ami fegyvertelenségüket is jelképezi. Egy férfi a rendőrökkel szemben állva feliratot mutat fel: „Macron, adj enni a népednek!" (A tüntetések egyik kiváltó oka az utóbbi időszakban tapasztalható erőteljes életszínvonal-zuhanás volt – a szerk.) 

Felkelés előtti állapot? – ezt a kérdést tette föl a képernyőre kiírt felirattal, videós helyzetképét összefoglalva a Le Figaro Live, az ismert konzervatív napilap internetes hírcsatornája. A híradásból kiderül, hogy a tüntetők országszerte Emmanuel Macron köztársasági elnök távozását követelik. Francoise Degois újságíró az adásban folytatott televíziós vita során kifejtette: valóságos pszichózist kelt, különösen a hatalom számára a sárgamellényesek megmozdulása, hiányzik a józan mérlegelés. Ismert véleményformálók ebben az adásban is „egymásnak estek” éles vitájuk során, miszerint a mozgalom egy társadalmi réteg elégedetlenségét artikulálja, „olyan emberek vesznek benne részt, mint mások”, vagy pedig szélsőséges puccskísérlet.

A lap internetes oldalán közölt térképből, amely a nap során várható összecsapások, feszültséggócok helyszínét ábrázolja, jól látható, hogy a zavargások helyszínei átterjedtek a Szajna bal partján található Champs-Élysées-ről a folyó jobb partjára, a bal parton pedig a Bastille, a Nation és a Bercy vonalára is, ami ezt jelenti, hogy a teljes belváros érintett a tüntetések során. A Courcelles útnál szemeteskukák lángoltak. A főváros fölött füstoszlop látható, több helyen megkezdődtek a gyújtogatások. „Ezekért kockáztattam?” – teszi fel a kérdést a 42 éves, sárg mellényes légiós a Le Figaro munkatársainak nyilatkozva. Szerinte mind a köztársasági elnöknek, mind a kormányfőnek azonnal le kell mondania. Egy 5 és 7 éves gyermekeit a könnygázfelhőktől távolabb menekítő háziasszony a lapnak elmondta: nincs mit veszítenie már, három hónapja az utcán van, nem tudnak miből megélni.


Forrás: MTI/AP/Geert Vanden Wijngaert

Mintegy ezer fő tüntetett a klímamegállapodások ügyében is. A sárgamellényesek nem zavarták meg a menetet, néhányan közülük beálltak a másik felvonulás résztvevői közé, hogy segítsék cipelni a tábláikat.

Eközben házkutatás volt a sárgamellényes mozgalmat elindító Éric Drouet-nál – számolt be a marianne.net. A fuvarozó elmondta, hogy feleségét is kihallgatták. Mivel Drouet a BFMTV adásában egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogy ha eljutnak a Élysée-palotához, akkor bemennek oda, ellene bűncselekmény elkövetésére történő uszítás gyanújával folytatnak nyomozást. Drouet később korrigálta nyilatkozatát, kijelentve, hogy tiszteletbe tartja a köztársasági elnöki intézményt.

Borítókép: MTI/EPA/Yoan Valat

Ezek is érdekelhetnek

További híreink