Macron beleállt az oltatlanokba, közfelháborodás lett a vége

Hírek Figyelo.hu
A francia elnök az oltatlanokat bírálta, a képviselők felfüggesztették a parlamenti vitát.

Tiltakozást váltott ki szerdán a francia parlamentben Emmanuel Macron államfő interjúja, amelyben azokat bírálta, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást – olvasható a VG-n. A képviselők fel is függesztették annak a törvénytervezetnek a vitáját, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakulna át.

Kifejezetten bosszantani szeretném az oltatlanokat. Folytatjuk is, a végsőkig. Ez a stratégia

– jelentette ki a köztársasági elnök a Le Parisien című napilapnak adott interjúban a parlamenti vita kapcsán. „Nem zárom őket börtönbe, nem kötelezem őket erővel az oltásra. Tehát meg kell nekik mondani: január 15-től nem mehetnek többet étterembe, nem fognak tudni beülni egy kávéra, nem mehetnek többet színházba, moziba” – tette hozzá.

Egy olvasói megjegyzés kapcsán, amely szerint az intenzív osztályokon ápolt fertőzöttek 85 százaléka még nem kapott oltást, Emmanuel Macron kiemelte, hogy ez a legjobb érv a kormány stratégiájára, miután „a demokráciában a hazugság és az ostobaság a legrosszabb ellenfél”.

„Majdnem minden ember, több mint 90 százalék kérte az oltást, és csak egy nagyon kicsi kisebbség áll ellen” – hangsúlyozta az elnök. „Hogyan csökkentsük ezt a kisebbséget? Elnézést a kifejezésért, de úgy fogjuk csökkenteni, hogy még jobban bosszantjuk. Én nem akarom a franciákat bosszantani. Egész nap az adminisztráció ellen papolok, amikor nem hagyja békén az embereket. De az oltatlanokat kifejezetten bosszantani szeretném” – fogalmazott.

Szavai akkora felháborodást váltottak ki a nemzetgyűlésben, hogy a képviselők szerdára virradó éjjel felfüggesztették a törvénytervezet vitáját.

Jean-Luc Mélenchon, aki a radikális baloldal jelöltje lesz az áprilisban esedékes elnökválasztáson, megdöbbenésének adott hangot.

Tudja az elnök, hogy mit beszél? A WHO (az Egészségügyi Világszervezet) azt javasolja, hogy inkább győzzük meg az embereket, mintsem korlátozzuk. És ő? Még inkább bosszantani akar. Elképesztő! – írta a Twitteren az ellenzéki politikus.

Marine Le Pen, a jobboldali Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje szerint egy elnök nem mondhat ilyet.

Az, akinek a nemzet egységét kell szavatolnia, továbbra is megoszt és vállalja, hogy az oltatlanokat másodosztályú állampolgárokká kívánja tenni. Emmanuel Macron méltatlan az elnöki tisztségre

– jelentette ki Le Pen.

Marine Le Pen
Fotó: Chesnot/Getty Images

Hasonló álláspontot fogalmazott meg Valérie Pécresse, a jobbközép Köztársaságiak jelöltje a Cnews hírtelevízióban. „Az elnök azt is mondta, hogy az oltatlanok nem állampolgárok. Nem a köztársasági elnök dolga választani a jó és a rossz franciák között. Olyannak kell elfogadni őket, amilyenek, sértegetés nélkül kell őket vezetni, összefogni” – vélte Pécresse, aki ugyanakkor – ellentétben Le Pennel és Mélenchonnal – támogatja az oltási igazolás bevezetését.

A törvénytervezet vitájának felfüggesztését ellenzéki politikusoknak már keddre virradóra éjjel is sikerült megszavazniuk, miután nem volt elég kormánypárti képviselő a nemzetgyűlésben. A javaslatot Emmanuel Macron pártján kívül a jobbközép Köztársaságiak és a szocialisták is támogatják, így várhatóan elfogadják majd, de a többszöri felfüggesztés miatt elképzelhető, hogy a tervezett január 15-e helyett csak később léphet életbe. A képviselők szerda délután folytatják a vitát.

A kormány eredetileg azt szerette volna, ha a nemzetgyűlés már kedden, a szenátus pedig a hét második felében jóváhagyja a javaslatot. Gabriel Attal kormányszóvivő szerdán mindenképpen szükségesnek mondta a szöveg elfogadását. Emlékeztetett arra, hogy csaknem 20 ezer fertőzöttet ápolnak jelenleg kórházban, és az elmúlt 24 órában 297-en vesztették életüket a járvány szövődményeiben.

Franciaországban a koronavírus-járvány ötödik hulláma két hónappal ezelőtt kezdődött a delta variánssal megfertőződöttek számának emelkedésével, majd a december közepi tetőzéskor megjelent a még fertőzőbb omikron variáns, amely már az új esetek több mint kétharmadáért felelős.

Az intézkedéssel a kormány célja, hogy a koronavírus gyorsan terjedő omikron variánsa miatt nyomást gyakoroljon arra a csaknem 5 millió emberre, aki még nem kérte a koronavírus elleni oltást.

(Borítókép: Chesnot/Getty Images)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink