Lovas sikerek Mezőhegyesen

Hírek

Az eddigi fogatversenyek, a Fiatal Fogatlovak Világbajnokságának tapasztalatai, valamint mértékadó szakértők elismerő véleményei szerint a mezőhegyesi lovaspálya és infrastruktúrája nemzetközi fogatversenyek színvonalas helyszíne. A megtisztelő elismerés alapján most azon dolgozunk, hogy mihamarabb rangos díjugrató és military versenyeket rendezzünk Mezőhegyesen – mondta Farkas Sándor a július 13-16. között megrendezett nemzetközi fogathajtó verseny kapcsán, melyen – rekord nevezéssel – 83 fogat, hat nemzet hajtói, köztük három magyar világbajnok ült bakra. A Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos szerint a versenyeken szereplő lovak eredményei a tenyésztői munkához is fontos és megbízható információkat adnak.

Három éve, hogy az I. Fiatal Fogatlovak Világbajnokságának rendezésével Mezőhegyes ismét felkerült Európa lovassportjának térképére. Az utóbbi évek innovatív szakmai, szellemi, anyagi, műszaki fejlesztések eredményeként a patinás intézmény azóta rendre a rangos fogathajtó versenyek házigazdája. A mostani versenyen a legnagyobb érdeklődés a 31 fogatot starthoz szólító kettesek versenyét kísérte, ahol – Lázár Zoltán és Hölle Martin kivételével – a tapolcsányi világbajnokságra készülő magyar keret tagjai is starthoz álltak. A tizenegyszeres világbajnok Lázár Vilmos a díjhajtó-, a maraton- és az akadályversenyt is megnyerte, 141,78 ponttal végzett az élen.

Pap István Tibor, a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani verseny tapasztalatait következő versenyük, a szeptember 7-10.-én tartandó, III. Fiatal Lovak Világbajnoksága rendezéséhez természetesen hasznosítják majd.

Borítókép: MTI/Rosta Tibor

Ezek is érdekelhetnek

További híreink