Londonban és Berlinben is segítik a magyar startupokat

Hírek
Végre-valahára a magyar induló cégeknek nőnek a lehetőségeik, lesz két igen fontos főhadiszállásuk a nyugat-európai startup központokban, sőt megcélozzák Kínát, Szingapúrt és Indiát is! A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával életre hívott Startup Campus – a Hiventures tőkealap-kezelővel együtt – segít a hazai kisvállalatoknak az első lépések megtételében. A programban két év alatt 2000 fiatal 250 vállalkozói projektje került reflektorfénybe.  

Londoni és berlini állomásokkal véget ért az MFB bankcsoportba tartozó Hiventures szakmai együttműködésében megvalósuló Startup Campus program hazai és nemzetközi roadshowja. De a legfontosabb hír ennek kapcsán: a Startup Campus fél éven belül a brit és a német fővárosban helyi központot hoz létre, elősegítve a magyar és közép-kelet-európai startupok globális piacra lépését. Woow, köszönet a segítségért, nagyon jól jön ez a startup közösségnek. 

A Startup Campus program célja egyébként eléggé nemes amúgy is. Jelesül, hogy ösztönözze az egyetemeken születő innovatív ötletek piacra lépését és szakmai mentorálással segítse a fiatal innovátorokat. 

A NKFIH támogatásával életre hívott Startup Campus 2016-os indulásának nagy sikere után, idén már öt vidéki egyetemvárosban (Győr, Debrecen, Veszprém, Miskolc és Pécs), Budapesten, valamint Londonban és Berlinben is bemutatkozott. 

A programsorozatnak köszönhetően az elmúlt két évben több mint 2000 fiatal 250 vállalkozói projektje került reflektorfénybe, idén pedig 50 innovatív vállalkozás mutatkozhatott be. 

Ami még fontosabb: szoros együttműködés és közös gondolkodás indult el a helyi inkubátorok, egyetemek és a városvezetés, valamint hazai és helyi nagyvállalatok között az innovációs ökoszisztéma fejlesztéséért. 

És egy további előny: a szervezők és a szakmai zsűri minden helyszínen számos olyan ötlettel találkozhattak, melyek alkalmasak lehetnek a Hiventures országos szinten elérhető befektetési tőkeprogramjaira (inkubációs, magvető, növekedési). 

„A Startup Campus program a városok helyi innovációs ökoszisztémáinak szereplőivel együttműködésben teret biztosít a startup projektek bemutatkozására. Ez a rendezvénysorozat közvetlenül kapcsolja be a Hiventures befektetési programjaiba az innovatív vállalkozásokat, mely egyedülálló lehetőséget jelent a régióban. A program erősségét mutatja, hogy idén Londonban és Berlinben is lehetőséget adott magyar csapatoknak, hogy megmutassák ötleteiket, akik a nemzetközi szakmai zsűri előtt is kiválóan teljesítettek” – húzta alá Katona Bence, a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő befektetési vezérigazgató-helyettese. 

Az Enterprise Hungary szervezésében megvalósuló programban rejlő lehetőségeket, illetve annak növekvő szerepét mutatja az is, hogy a világ legnagyobb inkubátorházainak vezetői is kíváncsiak voltak a magyar startup vállalkozásokra: a programsorozat olyan globális szereplők érdeklődését is felkeltette, mint a Techstars, a Startup Bootcamp, vagy a Plug and Play. 

„A következő fél évben Londonban és Berlinben is létrehozzuk a Startup Campus helyi szervezeteit, hogy elősegítsük a magyar és közép-kelet-európai induló startup vállalkozások szakmai piacra lépését és validálását” – jelentette be Kovács Zsolt, az Enterprise Hungary vezetője. 

A Startup Campus tervei között szerepel, hogy Európán kívüli partnereivel együttműködve startup csereprogramot hozzon létre – a Startupok Erasmus programját –, amely az innovatív vállalkozások globális piacra való lépését támogatja, így például Kínában, Szingapúrban és Indiában.

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink