A hazai fizetőeszköz tovább erősödik, folytatva a tegnapi fordulatot, amit a kirívó túladottság és alulértékeltség is indokolttá tesz – idézi a vg.hu Suppan Gergelyt, a Magyar Bankholding makrogazdasági elemzési vezetőjét az erősödés okait kutatva.
A vg.hu összeállítása szerint már arra erősödni kezdett a forint, hogy a Magyar Nemzeti Bank – amely a múlt hónapban befejezte kamatemeléseit, de tovább szűkíti a pénzbőséget az infláció ellen harcolva -, rendkívüli bejelentést tehet, és eszközöket talál a forintzuhanás megfékezésére. Ez később be is igazolódott, ugyanis Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke bejelentette, az év végéig a jegybank biztosítja az energiaimport kifizetéséhez szükséges deviza döntő részét. Hangsúlyozta: nem nézheti tétlenül a devizapiaci folyamatokat a jegybank. Ez volt az a hír, amelyre a forint óriási erősödésbe kezdett.
Segíthette az is a forintot, hogy a miniszterelnök ma reggeli rádióinterjújában az infláció letörésének szükségességéről beszélt, de a hét második felében nagyot fordult a nemzetközi hangulat is. Ami a forintot illeti, alapvetően a szokott minta szerint mozgott a világpiacokon izgalmakkal teli elmúlt egy napban, az euró dollár elleni mozgását lekövetve, csakhogy sokkal hevesebben, mint a régiós társak, a zloty és a korona.
Fotó: Shutterstock