A héten azt is megtudhatta a nagyközönség a Jobbikról, hogy ők sohasem voltak a szélsőjobb pártján. Ezt a mondatot tudta kicsiholni magából Farkas Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese. A Jobbik ezzel is csak azt bizonyítja, hogy a teljes szavazótábor lecserélése a cél, csak a kérdés az, hogy kikre.
A magyar politikában mindig is azt tartották a szürke kardigános politológusok, hogy a választásokat “középről”, “mérsékelt hanggal” lehet megnyerni. Aztán amikor mindig “középre” kívántak tolni egy pártot, hamar kiderült, hogy ez a fogalom nem jelent semmit, ez a senkiföldje, ott nincs szavazó.
Ennek ellenére Vona Gábor és a Jobbik szépen belesétált ebbe a “szürke kardigános” értelmiségiek által kiagyalt csapdába, hiszen a nagyon okos tanácsadókra hallgatva épp attól a pártlélektől szabadult meg, amely éveken keresztül sikeressé tette az alakulatot.
Magyarul a néppártosodás címszóval szépen abbahagyta azt a politikát, amely szavazatokat hozott a konyhára. A cigánybűnözés elleni fellépés, a gárdisták masírozása, a karakteres unióellenes kijelentések egybentartották és megerősítették a Jobbik táborát. 2006 környékén hatalmas elánnal indult meg a vidéki kisvárosokban, falvakban a hálózatépítésük, illetve az internetes felületeken is tekintélyes szimpatizáns táborra tett szert a párt. Vona politikai eszmélését valójában Gyurcsány Ferenc kormányzásának köszönhette, de a Fidesz 2010 utáni első ciklusában is sikeres tudott maradni a konstruktív ellenzékiséggel és a tovább hangoztatott radikális jelszavakkal. A 2014-es választások ugyanakkor azt is megmutatták: nem elég vidéken elvégezni a terepmunkát, a városi szavazóknak is üzeneteket kell megfogalmazni. Budapesten és a nagyvárosokban ugyanis már ekkor is gyenge volt a magát büszkén radikálisnak minősítő alakulat.
Már 2014-ben voltak jelei annak, hogy Vona Gábor kényelmetlennek érzi pártjának szélsőjobboldali beskatulyázását. Ezért próbált nyitni a “mérsékelt” szavazók felé, ezért jöttek a kiskutyás, kiscicás fotók és a néppártosodás. Vonát az is vezethette, hogy a fővárosi elitek (művészek, vállalkozók, értelmiség) idegenként tekintettek rá, ezt kívánta kompenzálni azzal, hogy számukra is elfogadható üzeneteket fogalmaz meg.
Úgy gondolta, hogy gazdag támogatók és markáns médiahátszél nélkül lehetetlen erős pártot építeni, ezért örült annak, hogy Simicska Lajos 2015 februárjában összeveszett Orbán Viktorral. Nemsokára érezte, hogy ezzel az erővel – ha nem is bármire -, de sokmindenre képes, csakhogy ennek ára is van: ki kell szorítani a radikálisokat a pártvezetésből és el kell felejteni a korábbi szélsőjobbos üzeneteket. Olyan pártemberekkel kell körbebástyáznia magát, akik sokkal jobban függnek tőle, mint a korábbi elnökség. Meg is találta embereit a vidéki polgármesterei személyeiben, akik lekötelezettjeinek számítanak, és a nyilvánosság előtt országos ügyekben egyáltalán nem is szólalnak meg.
Olyan hévvel kezdte széljobbról közép felé irányítani a cirkálót, hogy annak a partról még az egykori SZDSZ holdudvara is vidáman tapsikolt Heller Ágnestől, Haraszti Miklóson keresztül Kőszeg Ferencig. Tavaly már voltak olyan hangok is, hogy a baloldalnak be kellene vennie a nélküle meg sem megszülető “demokratikus összefogásba” a Jobbikot. A Klub Rádió hallgatóinak az tetszett a legjobban, hogy a Jobbik nem szavazta meg a parlamentben a kvótanépszavazás után benyújtott kormánypárti alaptörvény-módosítást. A Jobbik azonban ezzel a döntéssel árulta el először nyíltan a saját szavazóit.
A Jobbik-szimpatizánsoknak ekkor válhatott nyilvánvalóvá, hogy valami nagyon nem stimmel az addig istenített Vona Gáborral. A zavarukat tetézhette, hogy a Jobbik – bár korábban nyíltan ostorozta Soros Györgyöt és céljait – kiállt a CEU mellett a felsőoktatási törvény módosításakor. Ezek az új Jobbik üzenetek valójában azonban azoknak szólnak, akik az MSZP-vel, a DK-val, az Együtt-tel, a Párbeszéddel, az LMP-vel, vagy épp a Momentummal szimpatizálnak. Ők – bármit mond is az egykori náci, nyilas, faiszta, antiszemita Vona – sohase fognak a Jobbikra szavazni. Ezzel egy időben a pártelnök épp azokat a falusi, kisvárosi szimpatizánsaikat bizonytalanította el a néppártosodással, akik 2018-ban is rájuk szavaztak volna. A új, langyos pártüzenetekkel az is a gond, hogy a Jobbik lelkével együtt az erő is elpárolog a párttól. Nem hiába mutatják azt a közvélemény-kutatások, hogy az április óta mindent elborító Jobbik-plakátoknak nem volt pozitív hozadéka. Negatív annál inkább: hírbe lehetett őket hozni azzal, hogy már nem is Vona, hanem a plakáthelyeket olcsón biztosító Simicska irányítja pártot. És most lehet rohangálni az Alkotmánybírósághoz a plakáttörvény miatt, ez sem sokat számít.
A párt lelkétől végérvényesen megszabadultak Vonáék, és most szép lassan a szavazóiktól is búcsút intenek. Megérte?
