Legkorábban április 12-én lehet nyitás Magyarországon

Hírek figyelo.hu

Ha eléri a 2,5 milliót a beoltottak száma, akkor egy héten belül kinyitnak az iskolák, a középiskolák, valamint az óvodák is, ez legkorábban április 12-én, vagy április 19-én valósulhat meg – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. Hozzátette, az iskolák újranyitása előtt be fogják oltani a tanárokat, óvodapedagógusokat és a bölcsődei dolgozókat is – önkéntes alapon, így mindenkit arra kér a miniszter, hogy regisztráljon. A miniszter újságírói kérdésre elmondta, a kormány célja, hogy május végéig mindenki megkapja legalább az első oltást, aki regisztrált, a fiatalok is.

A miniszter elmondta, a koronavírus-járvány harmadik hullámában az egészségügyi ellátórendszer képes biztosítani a betegek ellátását. Jelenleg 1678 szabad lélegeztetési kapacitás, valamint 10 140 lélegeztetőgép nélküli szabad kapacitás áll rendelkezésre a fekvőbetegellátásban. Hozzátette: ezeket a kórházi kapacitásokat is tudják növelni. Az betegellátásban részt vesznek a rezidensek és a medikusok is. Kiemelte:

jelenleg van még 650 ezer olyan nyugdíjas, aki nem regisztrált a védőoltásra, azt kérik tőlük, hogy regisztráljanak.

Hiszen jól játszik, hogy az idősotthonokban egy százalék alá csökkent azoknak a betegek száma, aki elkapják a koronavírust, hiszen az ott élőket már beoltották.

Gulyás Gergely elmondta,

a MKIK javaslatait a kormány és az operatív törzs megvizsgálja, a holnapi ülésen döntenek erről. A húsvéti vásárlások miatt erre különösen nagy szükség van, arra számítanak ugyanis, hogy az ünnepek előtt torlódás lehet az üzletekben.

Hozzátette továbbá, hogy olyan nyitási terven dolgoznak, amely világos perspektívát mutat, de a számok egyelőre azt mutatják, hogy a helyzeten sokat nem tudnak változtatni sajnos.

(Borítókép: 2021.01.10. Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter (Muzslay Péter, Somogyi Hírlap)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink