Megnövekedtek az egyéjszakás foglalások, amiből az látszik, hogy jóval kevesebb az utazásra fordítható keretük a háztartásoknak – tájékoztatta a Világgazdaságot Kelemen Lili, a Szallas.hu, szóvivője. Bár vannak telítettebb hétvégék, a hotelek és az egyéb szálláshelyek sem látják az egész nyarat, illetve az egész évet pozitívan belföldön.
A balatoni hotelek, miként májusban és június elején, továbbra is elégedetlenek, de vannak, amelyek továbbra sem panaszkodnak. Júliusra és augusztusra 70-80 százalékos kihasználtsággal mennek, de e fölötti foglaltságra is van példa, elsősorban a láncokhoz tartozó, jól brandelt házakban. Ugyanakkor – mint azt a Szallas.hu szakértője nem titkolta – van olyan partnerük is, jelesül egy balatonfüredi szálloda, amely egyelőre
a 33 százalékos kedvezmény ellenére is mindössze egyharmados kihasználtsággal üzemel, ami fele a tavalyinak.
A 30-40 százalékos főszezoni foglaltságról a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régió vezetője, egy balatonfüredi szálloda igazgatója is nyilatkozott nemrég, mondván, bár csak 10-15 százalékot emeltek az áraikon, már látják, hogy ezt sem bírja el a piac.Az akciózás most fontos és hatékony eszköz a forgalom növeléséhez, és nemzetközi forgalomélénkítő kampányt is szorgalmaznak a balatoni hotelek. A szállodaszövetségi vezető szerint már látszik, hogy a pandémia után tapasztalt fokozott érdeklődés „nem biztos, hogy hosszú távon az elvárható realitás”.
Az ár érzékeny kérdés, a Szallas.hu adatbázisából kiderül, hogy
vannak szállodák, amelyek idén már nem emeltek árat, és valószínűleg még a korábbi szintet is csökkenteni fogják, ha nem telítődik megfelelően a nyár további része.
Van olyan szálláshely is, amely úgy tudja tartani az árait, hogy cserébe a wellnesst nem üzemelteti.
Aki csökkent, általában azzal kísérletezik, hogy milyen mértékű árcsökkentést kommunikáljon. Jellemzően kisebb százalékkal kezdenek, hátha elég, a kedvezmények mértéke általában 5-30 százalék között mozog
– mondta Kelemen Lili. A szóvivő hozzátette, hogy nem mindenki híve az árcsökkentésnek, vannak, akik inkább szolgáltatáscsomagot állítanak össze, illetve bővítik a korábbit, és vannak, akik a marketingre fordítanak nagyobb figyelmet és büdzsét, bízva abban, hogy így új vendégeket vonzanak be.
Egyre több helyről halljuk, hogy nyílik az olló
– folytatta a szóvivő –, azaz a magas kategóriájú szálláshelyek és az olcsó retrók mennek jól, reneszánszukat élik például a siófoki Aranypart retroszállodái, az Európa és a Panoráma is.
Hagyományosan a horvát tengerparthoz viszonyítják a balatoni árakat. Az összevetésben nem szerepelnek jobb, illetve kedvezőbb árakkal a horvátországi élelmiszerboltok és szolgáltatások, de a balatoni szállásárak már elérték az ottani szintet – jelezte a Mandinernek adott interjúban a Szallas Group vezérigazgatója. Prognózisa, úgy tűnik, beigazolódik, miszerint az olcsóbb panziók és apartmanok, a kisebb szálláshelyek forgalma nem csökken, a lélektani határt a középosztályt célzó hotelek lépték át. A felső kategóriás házak nem, de az alacsonyabb jövedelműeket megcélzók bajban vannak, lehetnek, nekik már muszáj akciózni.
Egy-két hete erősödik a last minute foglalási kedv, de ezek zömében a hétvégékre érvényesek, a hosszabb nyaralások nem jönnek olyan ütemben, mint tavaly.
A belföldi keresletet idén láthatóan elszívták a tömegturizmusra épült török és görög szálláshelyek, amelyek iránt már télen-kora tavasszal, a drága euró időszakában elköteleződtek a magyarok.
Borítókép: MTI/Bodnár Boglárka