Látványosan megnőtt az életbiztosítások népszerűsége

Hírek Szajlai Csaba
A felmérések, kutatások és saját tapasztalataik szerint is új típusú élet- és nyugdíjbiztosításokra van igény a piacon – hangsúlyozta lapunknak adott interjújában Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító Zrt. vezérigazgatója, megemlítvén: több MoneyMoon-díjban részesültek, kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk is a legjobbnak bizonyult. 

– Milyen hatással volt a Groupama Biztosító működésére a járvány, kellett-e extra intézkedéseket hozniuk?

– Természetesen, ahogy a gazdasági élet minden szereplőjének, nekünk is gyorsan kellett reagálnunk az aktuális helyzetre. Intézkedéseink középpontjában ügyfeleink érdekeinek a szem előtt tartása állt. A Covid például egyértelműen előtérbe helyezte a váratlan helyzetekre való felkészülés fontosságát. Az emberekből ez azt váltotta ki, hogy

látványosan megnőtt a kockázati életbiztosítások iránti érdeklődés.

Mi is próbáltuk segíteni ügyfeleinket, ezért az új kockázatok fedezésére különböző többletszolgáltatásokat építettünk be a termékeinkbe – például annak, aki koronavírus miatt kórházba kerül, egy egyszeri pluszösszeget fizetünk.

Más módon is igyekeztünk ügyfeleink mellett állni ebben a nehéz időszakban, meg szerettük volna mutatni ugyanis, hogy számíthatnak ránk. Mindvégig nyitva tartottuk például ügyfélszolgálati irodáinkat, hogy a személyes ügyintézést elérhetővé tegyük azok számára, akik ezt igénylik, hogy az egyhavi kgfb-díj visszautalásáról már ne is beszéljek. Összességében nekünk is jó érzés volt, hogy amellett, hogy megmutathattuk, milyen fair megoldásokat tudunk nyújtani ügyfeleink számára, országos fiókhálózatunk nyitvatartásával a gazdaság zökkenőmentes működéséhez is hozzájárultunk.

– Több mint 700 millió forintot osztottak vissza az év elején a kgfb-ügyfeleiknek: miért érezték szükségét ennek az intézkedésnek? És mihez kezdtek az ügyfelek a visszakapott pénzzel?

– A múlt év sok változást hozott az emberek életében. Nehéz volt megélni a korlátozásokat, veszteségeket, de be kell vallanunk, a biztosítók szempontjából a koronavírus-járvány kedvező hatással is járt, s szerettük volna, ha ebből az ügyfeleink is részesülnek. 2020-ban a lakosok kevesebbet autózva kevesebb balesetet okoztak, ugyanakkor a gépjármű-felelősségbiztosítási díjakat erre az időre is ugyanúgy be kellett fizetniük. Mi erre a helyzetre reagáltunk, amikor összesen több mint 700 millió forintot ajánlottunk fel mintegy 250 ezer, egyedi kgfb-szerződést kötött ügyfelünknek. Számunkra ez tűnt a megfelelő, korrekt lépésnek ebben a helyzetben. Az ügyfeleink ráadásul arról is dönthettek, hogy saját maguk számára kérik az egyhavi díjuknak megfelelő összeget, vagy felajánlják jótékony célra. Végül nagyon sokan az utóbbit választották, így a 700 millió forint nagyobb részét (380 millió forintot) az Országos Mentőszolgálat munkájának a segítésére tudtuk átadni, amire személyesen is nagyon büszke vagyok.

– A koronavírus mellett a rendkívüli időjárás is felforgatta a mindennapjainkat az idén; milyen mérleget lehet vonni a károk esetében a mögöttünk lévő hónapok tekintetében?

– Azt már megszokhattuk, hogy május környékén elkezdődik a viharszezon, de ebben az évben más érdekes jelenséget is tapasztalhattunk.

A nyári viharok kimondottan lokálisan jelentkeztek, viszonylag rövid időközönként, két-három héten belül követve egymást. Valószínűleg sokan megjegyezték a Baranya megyei Sellye nevét, ahol egy hatalmas jégverés után nagyon kis időn belül erős esőzések is érték a várost. Csak erről a településről közel 300 bejelentésünk érkezett, ezért itt – az ügyfelek javára eltérve a feltételeinktől – abban az esetben is térítettük a beázásokat, ha még a jégverés okozta károkat sem tudták helyreállítani.

Bertrand Woirhaye, a Groupama Biztosító Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Groupama Biztosító

Összességében is próbáltunk mindent megtenni azért, hogy a károsultaknak minél gyorsabban tudjunk segíteni a bajban. A nyári viharok kapcsán több mint 20 ezer bejelentés érkezett hozzánk, e károkra 2,3 milliárd forint feletti összeget fizettünk ki. Szakértő kollégáink egy részét átvezényeltük a viharok által sújtott területekre, akik több mint 50 vendégéjszakát töltöttek el az otthonuktól távol. A telefonos kárrendezés mellett nagy hangsúlyt fektettünk a videósra is – ez rendkívül korszerű és hatékony eszköz. Az idén már több ezer ügyfelünk választotta ezt a kárrendezési formát; itt applikáció letöltése nélkül, csupán egy linkre kattintva meg lehetett kezdeni az online szemlézést.

A lakossági ügyfeleink mellett a mezőgazdaságban gazdálkodók azok, akiket különösen érintenek az időjárás viszontagságai.

Társaságunk részben az agrárgyökerei, a több mint százéves tapasztalata miatt nagyon érzékeny a termelők problémáira. Felkészült kollégáink professzionális támogatást nyújtanak a gazdák számára, akik ezt értékelik is, hiszen egyre több mezőgazdasági cég, gazda bízza ránk a biztosítási védelem kialakítását, így tovább növeltük a piaci részesedésünket ezen a területen.

– Miként viszonyulnak az MNB fogyasztóbarát otthonbiztosítási konstrukciójához?

– A kezdetektől üdvözöltük a jegybank kezdeményezését egy új lakásbiztosítási konstrukció létrehozására. Azonnal elkezdtünk dolgozni a termék kialakításán, így elsők között léphettünk a piacra fogyasztóbarát otthonbiztosításunkkal. Új termékünket úgy alakítottuk ki, hogy a meglévő lakásbiztosításunk népszerű elemei megtalálhatók legyenek benne. Fogyasztóbarát otthonbiztosításunk stratégiai partnerünk, az OTP Bank fiókhálózatában is elérhető, ahol, úgy látjuk, rövid idő alatt népszerűvé vált a konstrukció.

– Több MoneyMoon-elismerésben is részesültek. Mit jelent ez a társaság számára? Miben jobbak, mint más biztosítók?

– A MoneyMoon tíz éve életre hívott díja mára ezer hazai biztosítói eszközalap teljesítményét, illetve az egyes biztosítótársaságok különböző termékeit vizsgálja és értékeli.

A rendkívül komplex értékelési rendszer miatt igen nagy elismerésnek számít, hogy évek óta kiemelkedően jól szerepelünk ebben a megmérettetésben. Az idén hat eszközalapunk és kötelező gépjármű-felelősségbiztosításunk is a legjobbnak bizonyult, így ötödször is elnyerhettük Az év biztosítója kitüntetést. Azt gondolom, a unit-linked eszközalapok kezelése a Groupama Biztosítónál folyamatosan rendkívül magas színvonalú, a befektetésre kínált alapjaink ezért tudtak ebben az esztendőben is ilyen erős teljesítményt nyújtani. Ez pedig többek között nagyon jó alapot adott a piacon merészen újnak számító, rendkívül ügyfélbarát megoldásokat nyújtó befektetési élet- és nyugdíjbiztosításunk megalkotásához, mellyel már ügyfeleink is találkozhatnak.

– Miben új az említett élet- és nyugdíjbiztosításuk?

– Azt, hogy szükség van a piacon egy ilyen új típusú termékre, különböző kutatások és felmérések mellett a saját tapasztalataink, a piaci ismereteink és az ügyfeleinktől érkezett közvetlen visszajelzések egyaránt alátámasztották. Úgy láttuk, alkalmazkodnunk kell ügyfeleink anyagi helyzetéhez, megtakarítási lehetőségeihez, mert ezek nagyon különbözők.

Nem feltétlenül tud ugyanis valaki ugyanannyit félretenni 25 évesen, mint 50 esztendősen, és a megtakarítás jelentőségét is másként ítéli meg.

Ezért akartunk egy olyan biztosítást nyújtani az ügyfeleinknek, amelynek a feltételei rugalmasan hozzáigazíthatók az idők folyamán változó igényeikhez és lehetőségeikhez. Úgy gondolom, hogy az új, Next élet- és nyugdíjbiztosítással ezt messzemenőkig meg tudtuk valósítani, hiszen olyan konstrukcióval léptünk most a piacra, amely a lehető legnagyobb rugalmasságot nyújtja az ügyfeleinknek, méghozzá rendkívül alacsony költségek mellett.

– Elnyerték a legjobb kgfb-nek járó díjat is. Ezt minek tulajdonítják?

– A gépjármű-felelősségbiztosítások terén a piac szabályozottsága miatt nehéz kiemelkedni a többi versenyző közül.

Több lakossági szegmensben ugyanakkor nagyon versenyképesek a díjaink, és például a kistehergépjárművek számára is kiemelkedően kedvező ajánlatot tudunk nyújtani. Vidéki ügyfeleink esetében nagy előnynek számít emellett az országos ügyfélszolgálati hálózatunk, hiszen sokan igénylik a személyes támogatást is a szerződéskötés folyamán. Az árakon kívül a magasabb szolgáltatási színvonallal is lehet versenyelőnyt teremteni, amelyet mi a kgfb-termék mellé kínált ingyenes gépjármű-asszisztenciás szolgáltatással nyújtunk. Ezzel a pluszszolgáltatással nemcsak a kárrendezés alatt segítünk ügyfeleinknek, hanem kár esetén azonnali segítséget is küldünk a bajbajutottaknak, extra költségek nélkül. Az idei díjunk esetében pedig még egy körülményt feltétlenül meg kell említenünk. Ez természetesen a kgfb-kampányunk, melynek folyamán segítséget nyújtottunk ügyfeleinknek, akik akkor is fizették a kötelezőjük díját, amikor jóval kevesebbet használták az autójukat, s így kevesebb kárt is okoztak. Ez a lépésünk nagyban befolyásolta a díj elnyerését.

Biztosítópiac: nőttek a díjbevételek a járvány óta

(Borítókép: Groupama Biztosító)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink