Látványosan közeledik egymáshoz Tajvan és Amerika

Hírek MTI

Tajvan a globális partnerség szintjére emelte kapcsolatait az Egyesült Államokkal – jelentette ki Joseph Vu tajvani külügyminiszter hétfőn, nagy dolognak nevezve az önként vállalt amerikai külügyminisztériumi korlátozások feloldását.

Nagy dolog ez a tajvani-amerikai kapcsolatok magasabb szintre emelésében

– hangsúlyozta Vu, őszinte háláját hangoztatva az amerikai kormánynak.

A tajvani-amerikai kapcsolatok globális partnerség szintjére lettek emelve – tette hozzá a tárcavezető, és reményét fejezte ki a viszony további javítására.

Újságíróknak nyilatkozva Vu elmondta, hogy Kelly Craftot, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetét kedden fogadja Caj Jing-ven elnök Tajpejben, hogy megvitassák, miként lehetne a szigetország nemzetközi részvételét elősegíteni. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szombaton jelentette be, hogy feloldott Tajvannal szemben minden önként vállalt külügyminisztériumi korlátozást, amelyeket Washington azért hozott, hogy Kína kedvében járjon.

A korlátozások a kapcsolatokat szűkítették amerikai és tajvani tisztségviselők között. Feloldásuk – jegyzi meg a Reuters hírügynökség – nagy valószínűséggel élezi majd a feszültséget Peking és Washington között.

Peking hevesen ellenezte Craft tajpeji útját, amely rendkívüli, szimbolikus jelentőséggel bír, ugyanis Tajvan nem tagja az ENSZ-nek, de más jelentősebb nemzetközi szervezetnek sem, Kína ellenvetései miatt. A pekingi vezetés ugyanis saját területeként tekint Tajvanra, magának követeli a jogot, hogy a nevében szóljon a nemzetközi porondon, míg a szigetország azzal érvel, hogy erre csakis demokratikusan megválasztott kormányának van felhatalmazása.

Ugyanakkor az Egyesült Államok – amelynek a legtöbb országhoz hasonlóan nincsenek hivatalos kapcsolatai Tajvannal -, fegyvereladásokkal támogatja a szigetet.

Peking eddig is feszülten figyelte, hogy az Egyesült Államok az elmúlt időszakban szorosabbra fűzte kapcsolatát Caj Jing-ven kormányával.

Peking és Tajpej viszonya többéves közeledés után 2016-ban újra fagyossá vált, miután a tajvani kormányzat elutasította az 1992-ben elfogadott, egy-Kína elvét magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételének tekint. A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.

(Borítókép: Az új tajvani útlevél kérelmezésekor a régi útlevelét, egy fényképet és egy nyomtatványt ad át egy nő egy tajpeji hivatalban 2021. január 11-én. A tajvani útlevél fedőlapját megváltoztatták, hogy könnyebben meg lehessen különböztetni a kínai útlevéltől. Caj Jing-ven elnök január 12-én fogadja Kelly Craftot, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövetét január 12-én Tajpejben, hogy megvitassák, miként lehetne a szigetország nemzetközi részvételét elősegíteni. (MTI/EPA/Ritchie B. Tongo)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink