Látják a lehetőséget a duális képzésekben

Hírek Figyelo.hu

A duális képzéssel foglalkozó vállalatok mindegyike – cégmérettől, illetve formától függetlenül – igénybe tudja venni az adókedvezményt a képzésben szakmát tanulók után – reagált a Világgazdaság kérdésére a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), miután az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a szakképzési törvény módosítására tett javaslatot, amelyből kiderül, hogy

a jövőben 250 ezer forintos adókedvezményt is kaphatnak azok a cégek, amelyek vállalják a diákok gyakorlati felkészítését.

A cikk szerint a kamaránál úgy látják, a duális képzés nem tud veszíteni a népszerűségéből, mivel a cégek számára már hosszú ideje, és a jövőben is ez lesz a leghatékonyabb út a korszerű, naprakész ismeretekkel rendelkező szakemberek képzéséhez.

Mint ismert, a szakképzési rendszer 2020 folyamán jelentős átalakításon ment keresztül. A tavaly január óta hatályban lévő jogszabály értelmében a korábbi szakgimnáziumokat és szakközépiskolákat az ötéves technikumok és a hároméves szakképző iskolák váltották fel. A foglalkoztatási jogviszony is érdemben módosult,

a tanulmányi szerződést ugyanis szakképzési munkaszerződés váltotta fel, amely a képzésben részt vevő diák és a duális képzőhely között jöhet létre.

Kiemelték, a kamara azzal is indokolta a jogszabály megváltoztatását, hogy a tavaly óta hatályos új törvény egy átfogó és új szakképzési koncepcióra épült, amely a szakképzés teljes rendszerét érintette. Egy ekkora változás óhatatlanul is finomhangolást igényel, amelyet a hatálybalépés óta – többek között a duális képzést folytatók által – megfogalmazott visszajelzések alapján tesz most meg a törvénymódosítás.

Az MKIK azt is jelezte, hogy a 2020. szeptember elsején induló tanévtől alkalmazhatók az új törvény szabályai, elsősorban azonban a szakképző intézményekben indult el ez a munka az új rendszer keretei között. A tanulók nagy része a megújult duális képzésben a tizedik évfolyamtól, szeptembertől kezdi meg tanulmányait, így markáns és kiforrott tapasztalatokról még nincs lehetőség beszámolni. Ugyanakkor az idei jelentkezési és felvételi számok már imponálók: míg a 2020–2021-es tanévben mintegy 88 ezer új tanuló kezdte meg tanulmányait a szakképzésben,

a 44 szakképzési centrumba idén már mintegy 100 ezren felvételiztek, ami tavalyhoz képest 15 százalékos növekedés.

Információink szerint a vidéki szakképző centrumok többségében kiemelkedően bővült a szakképzésre felvett tanulók száma. A most elfogadásra váró részletszabályok várhatóan szeptemberben léphetnek életbe.

(Borítókép: 2021.05.13. Szombathely, Oladi Technikum. Újraindultak a gyakorlati képzések a szakképző iskolákban. (Cseh Gábor, Vas Népe)

Ezek is érdekelhetnek

További anyagaink