Lassú eladósodásban a V4-ek

Hírek Figyelo.hu
Tovább emelkedett az EU27-ek adóssága az év elején, Magyarországon már láthatóan kisebb ütemre kapcsolt a növekedés.

Továbbra is a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk enyhítésére hozott intézkedések határozzák meg a kormányzati politikákat, ami megnövekedett finanszírozással jár együtt. Míg az év első három hónapjában az EU 27-ek GDP arányos államadóssága 2,6 százalékkal emelkedett, Magyarországon már csak 0,6 százalékkal – derült ki a Eurostat közléséből.

Az euróövezetben először haladta meg a 100 százalékot a GDP arányos bruttó államadósság (100,5 százalék), a 2020 negyedik negyedév végén mért 97,8 százalék után.

Az uniós statisztikai hivatal kiemelte, hogy ugyan csökkent tavaly év vége óta a legtöbb tagállamban az államháztartási hiány, továbbra is rendkívül magas szinten található. A szezonális kiigazított deficit az EU-ban a GDP 6,8 százalékán állt, Magyarországon ettől magasabb, 8,5 százalékot mértek.

Nincs változás a legeladósodottabb országok listájában:

Görögország adósságszintje a GDP 209,3 százalékán állt az év elején, őt követte Olaszország 160, Portugália pedig 137,2 százalékkal. A legkedvezőbb helyzetben ezúttal is Észtország volt 18,5 százalékos bruttó össztermék arányos mutatóval, illetve Bulgária (25,1 százalékkal) és Luxembourg (28,1 százalékkal).

Magyarország államadóssága az MNB pénzügyi számlái alapján az első negyedév végén több mint 39 ezer 110 milliárd forint volt, ami a GDP 81 százalékának felelt meg, az előző negyedévi 80,4 százalék után.

A koronavírus járványt megelőző utolsó negyedévben, 2019 végén még 31 122 milliárd forint volt, a bruttó hazai termék 65,5 százalékán állt az adósságmutató.

A visegrádi országokban is lassú eladósodás figyelhető meg, Lengyelországban a tavalyi 57,5 százalékról 59,1 százalékra, Csehországban 37,8 százalékról 44,1 százalékra emelkedett az adósságszint. A magyar után a legmagasabb mutatóval rendelkező Szlovákiában megállt a növekedés, amely továbbra is bruttó hazai termék 60,6 százalékán áll.

(Borítókép: PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink