Lassan vánszorog a román vasút

Hírek figyelo.hu
Három évtizednyi helyben topogás, esetenként visszafejlődés után elindulni látszik a romániai vasúti infrastruktúra-fejlesztés „szerelvénye”.

Mentőövet dobtak a Román Vasutak személyszállítási vállalatának, a CFR Călători-nak. Az Európai Bizottság (EB) ugyanis engedélyezte, hogy a bukaresti kormány pénzügyi támogatást nyújtson az állami vasúttársaságnak. „Ez a lépés lehetővé teszi Románia számára, hogy kompenzálja a CFR Călători által a bevezetett korlátozások közvetlen hatásaként 2020. április 1. és augusztus 20. között elszenvedett veszteségeket” – áll az EB közleményében. A kabinet által a bizottság elé terjesztett dokumentum szerint a jelzett időszakban a személyszállító cégnek 210,345 millió lejes (mintegy 42,5 millió eurós) kára keletkezett. A kormány a jóváhagyással 43,63 millió eurót átutalhat az EU helyreállítási alapjából a keleti szomszédunknak jutó részből. (Ez az összeg elenyésző ahhoz képest, hogy az ország csaknem 29,2 milliárd eurót kap Brüsszeltől a helyreállítási alap keretében, amelyből 14,24 milliárd vissza nem térítendő támogatás, 14,94 milliárd pedig kedvezményes hitel, s Bukarest mindkettőt igénybe veszi – a szerk.)

A múlt év első három hónapjában 19 százalékkal esett vissza a vasúti forgalom Romániában az egy esztendővel korábbihoz képest,

de 2020 első negyedében is volt egy jelentős zuhanás 2019 azonos időszakához viszonyítva, ami elsősorban márciusban következett be, a koronavírus-járvány miatt. Az Eurostat adatai szerint ugyanakkor keleti szomszédunkban jóval kevésbé csökkent a vasúti forgalom, mint az EU-tagállamok többségében. Mintegy 12 millióan vették igénybe a vasúttársaságok szolgáltatásait 2021 január–márciusában, a csökkenő népszerűség viszont elsősorban azok gyatra minőségének tudható be: hosszú a menetidő, mivel a szerelvények átlagsebessége mindössze 45 kilométer óránként. A jelzett periódusban a piacvezető CFR Călători minden harmadik járata késett.

A teljes igazsághoz még az is hozzátartozik, hogy az állami céget korántsem a pandémia vágta tönkre. Több éve súlyos anyagi gondokkal küszködik, és ennek oka inkább a feladatra sorozatosan alkalmatlannak bizonyuló menedzsment. A CFR Călători a 2011–20-as periódusban hat esztendőt zárt veszteséggel. A mélypontot 2012 jelentette. Akkor 992 millió lejre (200 millió euró) rúgott a deficit, 2020-ban pedig 354 millióra (71,5 millió), de a négy nyereséges évben is összesen csak 150 millió lejes (30,3 millió euró) profitot tudott megtermelni.

A helyzetet néhány egészen tragikomikus rekord is jól érzékelteti. Így például

a 2015-től 2020-ig terjedő időszakban négy (!) kilométerrel gyarapodott a villamosított vasúti hálózat.

Az adatokat az Országos Statisztikai Intézet szolgáltatta: 2015-ben 4030 km volt az összhossz, ez nőtt 2020-ra 4034-re. Miközben az Európai Unió Connecting Europe Facility elnevezésű programja keretében a 2014–20-as periódusban Bukarest mintegy 800 millió eurót hívott le a vasút korszerűsítésére. Az akkor elővezetett hat projekt közül kettő már meglévő pályaszakaszok modernizálását célozta, négy pedig tervek és megvalósíthatósági tanulmányok elkészítését.

De hogy valami biztatót is említsünk: az ottani illetékes hatóság, a Vasútfelügyeleti Országos Tanács (CNSDF) kimutatásai szerint 2010-ben még 596 etapon volt sebességkorlátozás műszaki okokból; ez a szám tavalyelőttig 389-re csökkent.

Mint ismeretes, az európai zöldmegállapodás célkitűzése, hogy a tagállamokban a belföldi áruszállítás 75 százaléka vasúton és hajóval történjen. Keleti szomszédunk még fényévekre van ettől a szinttől, miután

mindössze 12 százalék a vasút részesedése az áruszállításban.

Elsősorban azért, mert a vonalak állapota az 1970–80-as évek műszaki szintjének felel meg, így a tehervonatok mai átlagsebessége 15-17 km/óra.

Van azonban a dél-erdélyi vonalon már olyan etap is – a Segesvár és Medgyes közötti 39 kilométeres táv –, ahol a szerelvények akár 160 kilométer/órás sebességgel is közlekedhetnek. E szakasz felújítása ugyan már jó ideje befejeződött, de csak tavaly novemberben sikerült beüzemelni az ERTMS néven ismert egységes európai vasúti közlekedésirányítási rendszert, amely hamarosan működőképes lesz a Medgyes (Mediaș) és Balázsfalva (Blaj) közötti 40 kilométeren is.

A Segesvár (Sighișoara) és a Hunyad megyei Piski (Simeria) közötti 166 kilométer hosszú vasútvonal korszerűsítése már három éve befejeződött, a jelzőrendszer kiépítése azonban jócskán elhúzódott. A részleges átadást követően mindenesetre a Segesvár–Medgyes-szakaszon közlekedő leggyorsabb vonat, a Bukarest–Bécs-járat 24 perc alatt teszi meg a távot. 97 kilométeres átlagsebességgel megy, ami azt jelenti, hogy helyenként 140 kilométerrel is száguld. Hat évvel ezelőtt a leggyorsabb szerelvény 55-60 perc alatt tette meg ugyanazt az etapot. A 160 kilométeres „süvítéshez” persze megfelelő vagonok is kellenek, márpedig a szerelvények túlnyomó többsége nem felel meg a követelményeknek. A CFR, valamint a Regio és a Softrans nevű magán-vasúttársaság képviselői szerint a cégeknek vannak hasonló sebességre alkalmas motorvonataik.

A teljes cikk a Figyelő legfrissebb számában olvasható!

Ezek is érdekelhetnek

További híreink