Hiába jósolnak kemény recessziót az elemzők és érzik az árak jelentős emelkedését az amerikaiak is, a kaszinóturizmus dübörög Las Vegasban – írja a turizmus.com. A statisztikái szerint az év első hat hónapjában telt házzal üzemeltek a „főutca”, a Strip hatalmas hoteljei. A foglaltsági mutató már júniusban meghaladta a 82, a hétvégéken pedig elérte a 92 százalékot is. Nem véletlen, hogy jelentősen emelni tudták az árakat: míg a Covid utáni nyitás első heteiben, vagyis 2020 júniusában az átlagos szobaár 118 dollár volt, addig ez idén májusban már 167 dollárra kapaszkodott, sőt a hétvégéken már a csillagászatinak tartott 500 dollárt is elérte.
Külföldiek költenek
A beutazó turizmus – legalábbis százalékban – szintén az egekbe tört. Az év első öt hónapjában 788 ezer külföldi turistát üdvözölhettek a város nemzetközi repterén – ez 515 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi szinthez képest. A döbbenetes növekedés oka roppant egyszerű: a beutazási korlátozásokat csak tavaly szeptemberben enyhítették, addig szinte lehetetlen volt az Egyesült Államokba utazni Európából. Májusban 3,4 millió turista kereste fel Las Vegast, míg egy évvel korábban csak 2,9 millióan. Júniusban tovább folytatódott a növekedés: 12 százalékkal emelkedett a látogatók száma az adatok szerint.
Új csúcsok születnek
A turistaáradat gazdasági jelentőségét jól illusztrálja egy szám: Nevada állam a szerencsejátékokból 1,3 milliárd dollárt kasszírozott idén júniusban – ez 5,7 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. Bár az állam területén sok helyütt lehet hódolni a rulettasztaloknak és pókerszobáknak, a legnagyobb bevételt a Strip hoteljei és kaszinói könyvelhették el: 7 milliárd dollárt. Az idei nyáron tapasztalható turistaroham országos hatásáról egyelőre még nincs összegző adat, annyi azonban már most is biztos, hogy új csúcsok születtek. A U.S. Travel Association friss adatai szerint májusban az idegenforgalmi költések 101 milliárd dollárra nőttek – és ez még a nagy szabadságolások előtti hónap volt.