Lángokba borítaná Budapestet az ellenzék?

Hírek
Ujhelyi István, Tóth Bertalan és Karácsony Gergely egyszerre feszítettek láthatósági mellényben, miközben azt üzenték, Párizst csinálnának Budapestből.  

Na nem úgy, hogy idehozatnák az Eiffel-tornyot, vagy átkeresztelnék a Dunát Szajnára.

Az MSZP európai parlamenti képviselőjéről, a szocialisták elnökéről és a Párbeszéd zuglói polgármesteréről egy a közös sajtótájékoztatójukon készült képet – amelyben a francia tüntetőkhöz hasonlóan láthatósági mellényben feszítenek – a posztkommunista utódpárt a következő szöveggel tette fel a Facebookra: “OSSZÁTOK MEG, HA EGYETÉRTETEK A KEZDEMÉNYEZÉSÜNKKEL! Mi biztosan sárga mellényben megyünk szombaton 10-kor a Jászai Mari téri tüntetésre, és erre buzdítunk mindenkit, aki csak teheti: hozzatok sárga láthatósági mellényt! Ami Párizsban sikerült, az Budapest utcáin is sikerülni fog! Minden lehetséges eszközzel tiltakozunk egészen addig, amíg meg nem állítjuk Orbánt, és a kormány ki nem hátrál a rabszolgatörvényből! Kiállunk minden magyar munkavállalóért!”

Egyvalamit szögezzünk le: a párizsi tüntetők jogos felháborodása, sok esetben jogtalan cselekedeteket eredményezett a francia fővárosban. Autókat gyújtottak fel, törtek zúztak, összecsaptak a rendőrökkel. Akik mellesleg többször Gyurcsány-díjas módon bántak velük.

“Ami Párizsban sikerült, az Budapest utcáin is sikerülni fog!” – milyen elővigyázatos mondat az MSZP-től. Biztos senki nem fogja úgy venni, mintha ugyanaz a randalírozás lenne a dolga, mint Párizsban…

Még szerencse, hogy az MSZP-Párbeszéd mozgósításban meg sem közelíti Macron elhibázott politikáját.

 

Borítófotó: atv.hu/Facebook

Ezek is érdekelhetnek

További híreink