Lakáshitelek: nagy a tét

Hírek
53,7 ezer használt lakás kelt el az első félévben, a bankok pedig több mint 30 ezer lakáshitelt folyósítottak, vagyis már több lakást veszünk hitelre, mint hitel nélkül.  

A hivatalos adatok szerint az év első hat hónapjában a bankok 30 403 darab hitelt folyósítottak használt lakások vásárlására 195 milliárd forint értékben, ami 23 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi adatot. – idézi a legújabb KSH-adatokat egy friss elemzés.

A lakáshitelezés fontosságát az is bizonyítja, hogy az első félévben 53 ezer használt lakás talált gazdára, azaz az adásvételek több mint felében hitel is szerepet játszott. Ezzel egy fontos szintet léptek át a lakáshitelek az ingatlanpiac döntő részét lefedő használtlakás-szegmensben.

Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője felhívta rá a figyelmet, hogy a több évre fix törlesztő részletű lakáshitelek biztonságosabbak és kiszámíthatóbbak, mert a havonta fizetendő hiteltörlesztő ugyanannyi marad akkor is, ha esetleg a gazdasági környezet változása miatt a bankok például megemelnék a kamatokat. Ezt pedig a lakásvásárlóknak mindenképp érdemes mérlegelni mielőtt 10-15 évre eladósodnak.

A szakértő azt is elmondta, hogy a használt lakások vásárlói egy átlagos hitelfelvétel során 1-1,5 millió forintot is megspórolhatnak a legkedvezőbb hitelekkel. “Egy ügyesen kiválasztott hitellel egy olyan felújítás teljes költségét is meg tudjuk takarítani, ami a használt lakások esetében 10-15 évente amúgy is esedékes lenne.” – tette hozzá.

Ami a lakáspiacot illeti: a kormány otthonteremtési intézkedései, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény és a kedvezményes lakásáfa, dinamikusan és tartósan erősödő lakáspiachoz vezettek, ezt támasztják alá a legfrissebb adatok is – húzta alá Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter arra reagált, hogy a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 2017 első három negyedévében 33 százalékkal több építési engedélyt adtak ki, az elkészült lakások száma pedig 52 százalékos bővülést mutat.

A miniszter elmondta: a dinamikus növekedéshez számottevően hozzájárult a CSOK, valamint a kedvezményes lakásáfa bevezetése. A kedvező tendenciák következő negyedévek során várhatóan tovább erősödnek, ugyanis a kormány által meghozott intézkedések jelentősen élénkítik a lakáspiac keresleti és kínálati oldalát egyaránt. 2016 eleje óta már közel 49 ezer háztartás CSOK-kérelmét fogadták be a bankok, amelyen belül új lakás építésére vagy vásárlására közel 16 ezer család kérte a támogatást mintegy 103 milliárd forintos összértékben – ismertette a nemzetgazdasági miniszter.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink