Küszöbön az új kormányzati kampány

Hírek
A tájékoztató akciót a nemzeti konzultációban felmerült témák mentén fogják kialakítani – mondta el Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Magyar Időknek.  

Elmondása szerint a kormány jelentős eredménynek tartja, hogy 1,7 millióan vettek részt az ötödik nemzeti konzultációban. Az államtitkár azt is elárulta, hogy a kormányzati kampány részeként a kabinet közterületi plakátokat is közzétesz majd.

Mint ismert, Orbán Viktor kedden az Álljunk ki Magyarországért! országjáró rendezvénysorozat záróeseményén a nemzeti konzultáció eredményéről azt mondta: a válaszadók gyakorlatilag teljes egyetértésben kimondták, hogy a magyarok nem akarják átengedni az irányítást Brüsszelnek. Nem akarnak több hatalmat átadni, mint amennyi a csatlakozási szerződésben le van fektetve – írja a Magyar Idők. A kormányfő szerint két lehetőség van: vagy Brüsszel Európája vagy a nemzetek Európája felé tartunk, ez pedig legalább olyan fontos kérdés, mint az illegális bevándorlás témája.

A kormányfő kiemelte: Európa jövőjéről csak Európa dönthet, ezen az Európán pedig mi nem Brüsszelt és az európai vezetőket értjük, hanem az európai polgárok közösségét.

Ha Magyarország biztonságáról van szó, számunkra ott nincs pardon. Akkor nincs kimagyarázás, nincs filantróp blabla, liberális hablaty, akkor csak jog van, törvény, erő és védekezés. És ma védekeznünk kell, a jog, a törvény és az állami erő súlyával – hangsúlyozta az államtitkár a napilapnak.

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezek is érdekelhetnek

További híreink