Kunhalmit megszégyenítő módon tagadja a valóságot a Soros-szervezet

Hírek
Az Amnesyt International nemzetközi NGO brüsszeli vezetője szerint az Észak-Afrikában felállítandó menekülttáborok sértenék az emberi jogokat, különben is, Európának nincs problémája a bevándorlással. Nagyon ismerős gondolat, mintha hallottuk volna már valahol.  

Iverna McGowan, a Soros György által is támogatott Amnesty Internaitonal brüsszeli vezetője az Euro News-nak adta elő a klasszikus alapjogi hipnotizőr szöveget. Szerinte “az ilyen központok nagyon sok emberi jogi aggodalmat keltenek. Milyen bíróság joghatóság alá esne egy ilyen állomás? Lennének-e innen áttelepítések, vagy pedig egy nagy börtönként működne ez, ahonnan nem tudnak kiszabadulni? Ezek mind aggasztó kérdések egy olyan időszakban, amikor az európaiak aggódnak Trump bevándorlási intézkedései miatt. De Európában rosszabb lehet a helyzet”. Mondandójába ügyesen becsempészte az amerikai elnököt is, elvégre a permanens társadalomnyitogatás egy nemzetközi harc. Ütni kell a reakciósokat az Egyesült Államokban is.

Visszatérve McGowan állításaira: a Soros-szervezetektől megszokott alapjogi érvelést kaptuk tőle, mely során a gomb köré varrják fel a kabátot. Fordítsuk meg a dolgot! Sorosék azt szeretnék, ha az egész világ egy szép nagy nyitott társadalom lenne, azt viszont a határokkal rendelkező, gonosz, reakciós Európai államok léte, és társadalmaik homogenitása (már ahol még homogének) akadályozza. Az ilyen nemzetközi “jogvédő” szervezetek viszont nagyon jól tudják, hogy az európaiak jogtisztelő, a joguralomban feltétel nélkül hívő emberek. Így csak annyi a teendő egy ilyen NGO-nál, hogy érdekeiknek megfelelően kimondják erre vagy arra, hogy az alapjog, vagy alapjogokat sért. Ebben az esetben úgy kell magyarázni a dolgot, hogy végül is az európai nemzeteknek ne legyen más lehetőségük a teljes befogadáson kívül. Mert ne legyenek kétségeink, ha egy migráns átlépi a schengeni határokat, onnantól kezdve csak rajta múlik, hogy merre lép meg a hatóságok elől. Persze a zárt táborok, amelyek arra lennének jók, hogy amíg nem tudják ki az illető, és mit akar, addig ne poroszkálja végig az egész kontinenst, nem játszanak, hiszen azok alapjogokat sértenek. Az európai állampolgárok joga a biztonsághoz, amely ezzel ütközik, nyilván nem elég erős érv a "jogvédők" számára.

S ha ez az alapjogi hipnózis nem lenne elég, McGowan bevetett egy, a magyarok számára már jól ismert kommunikációs panelt. “Nincs migrációs probléma Európában. Egyetlen európai ország sincs a menekülteket befogadó országok toplistáján. Ez egy politikai taktika, amivel el akarják terelni a figyelmet” – mondta a sorosista szervezet brüsszeli vezetője. Ezt bizony Kunhalmi Ágnes se mondhatta volna szebben. Aztán vele is szembejött a valóság igen hamar.

Nem tudom mennyit jár terepre McGowan, de az biztos, hogy abban a brüsszeli légkondicionált irodában nem fog találkozni a valósággal. Mondogathatja ő is, hogy a bevándorlás álprobléma, de ezt igen nehéz lesz megmagyarázni azoknak a németeknek, akik azzal szembesülnek, hogy a városukban a törökök gigafelvonulással ünneplik Erdogan győzelmét “Allahu Akbart” kiáltozva. És azoknak a franciáknak mit mondana, akiknek a török-kurd utcai tömegharcot kell kerülgetniük? Azokról az birminghami angol őslakosokról nem is beszélve, akik hamarosan kisebbségben lesznek Nagy-Britannia második legnagyobb városában a muszlim bevándorlókhoz képest.

Azzal pedig nem mondtunk újat, hogy közel-keleti és afrikai bevándorlók távolról sem legnyitottabb kultúrát hozzák Európába. Majd ha a kontinens felett végleg átveszik az irányítást ezek a kicsit sem toleráns kultúrák, a McGowan-félék nyugodtan feltehetik maguknak a kérdést, megérte-e.

Borítókép: Borítófotó: A Mission Lifeline nevű német civil szervezet (NGO) által fenntartott hajó 224 illegális bevándorlóval a fedélzetén keres kikötőt 2018. június 21-én, miután Matteo Salvini olasz belügyminiszter megtagadta a hajó kikötését Olaszországban. A holland zászló alatt hajózó vízi jármű annak ellenére vette fel a migránsokat Líbia partjainál, hogy az olasz parti őrség utasította a Lifeline legénységét: hagyja a mentést a líbiai parti őrségre. A líbiai hatóságok rendszerint visszaszállítják a migránsokat az észak-afrikai állam területére. (MTI/EPA/Mission Lifeline/Hermine Poschmann)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink