Külföldi sajtóban ismételték régi hazugságaikat Soros emberei

Hírek
Nem tetszik a The Independentnek Magyarország bevándorláspolitikája, ezért megszólaltatták az Amnesty International és a Helsinki Bizottság munkatársait, hogy elmondhassák szokásos sirámaikat. A menetrendszerű unalom elkerülése végett - amit a Soros-hálózat operatív tisztjeinek megszokott panelei jelentenek - idézték Abdult is, egy Magyarországra tévedt “menekültet”.

A stílusosan, és semmiképp nem félrevezetően, csak a “független” nevet viselő sajtóorgánum egyvalamitől biztos nem függ: a helyes fogalomhasználattól. Az Independent Magyarországról szóló cikkének szövegében ugyanis tíz alkalommal szerepel a menekült szó, márpedig akik eljutnak Magyarország déli határaihoz, miután átvonultak egy rakás biztonságos országon, bajosan lehetnek menekültek. És akkor azt még jótékonyan elhallgattuk, hogy az Európát sújtó invázió nem politikai menekülteknek, hanem gazdasági bevándorlóknak “köszönhető”.

Persze nem újdonság, hogy egy külföldi “független” orgánum – csakúgy, mint a belföldiek – menekültmantrázik, csak meglepő, hogy a bevándorlási válság 2015-ös kitörése óta nem sikerült a helyes fogalmakat elsajátítani. Vagy mégsem olyan meglepő, ha arra gondolunk, hogy a bevándorláspárti érdekek kiszolgálóinak muszáj bűntudatot kelteniük az alapvetően nem önpusztításra beállított emberekben.

A műfaj koronázatlan királyai az Amnesty International és a Helsinki Bizottság nevet viselő Soros-szervezetek, akik oly buzgón ügyelnek a bevándorlók emberi jogaira, hogy nem szégyellnek permanens módon rémhíreket terjeszteni a külföldi sajtóban.

Iván Júlia, az Amnesty magyarországi igazgatója például arról panaszkodott, hogy “a migránsoknak és azoknak, akik próbálnak segíteni rajtuk, itt mérgező lett a levegő” – utal arra, hogy a parlament nemrég elfogadta a Stop Sorost. Ő legalább jó szót használt, biztos nem figyelt oda…

Arról is szólnak Iván sirámai, hogy mióta újraválasztották Orbánt, és elfogadták a Stop Sorost, nem mernek hozzájuk gyakornokok menni. Mondjuk, lehet felismerték, hogy Magyarországon nem érdemes áljótékonykodó beavatkozásokkal próbálkozni, mert a kormányzat nem fogja ezt hagyni.

Aztán a cikk beszámol Orbán és a Fidesz xenofób retorikájáról, meg arról, hogy szegény Soros Györgyöt itt bántják stb…, hogy aztán eljussanak Gyulai Gáborhoz, a Magyar Helsinki Bizottság menekültügyi programvezetőjéhez, aki arról beszél, hogy a határon embertelenül bánnak a migránsokkal. Gyulai többek közt sérelmezi, hogy a határt átlépő migránsokat “őrizetbe veszik” és a táborokat, ahol elszállásolják őket, “katonai tábornak nevezi”, ahol nincs magánélet. Gyulait nyilván csak az foglalkoztatja, hogy a magyar határt átlépő migránsok elvonult magányukban tudják nyomkodni az okostelefonjaikat, de mi, a nem agyhalott többség azért továbbra is elvárjuk, hogy senki olyan ne jusson be Európába, aki át akarja verni a hatóságokat vagy terrorcselekményre készül. Ehhez meg nekünk van jogunk.

A cikk csúcspontján megszólal Abdul, egy afgán “menekült”, aki elmondja, hogy borzalmas megpróbáltatáson ment keresztül, mióta népvándorol, de Magyarország a legrosszabb, olyan elfogadhatatlanul bánnak itt velük. Ja, itt még komolyan veszik, hogy egy országnak határai vannak, amiken nem lehet csak úgy ki-be járkálni. Az olyan történetekkel meg, amikor egy Abdul elmeséli, hogy megverték, bezárták stb., mindig jusson eszünkbe az a bevándorló, aki a sínek közé rántott egy anyát és gyermekét, miközben magát ütlegelte.

Borítókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ezek is érdekelhetnek

További híreink