KSH: 495 900 forint a bruttó átlagkereset

Hírek
2022 májusában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 495 900 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 342 000 forint volt – közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

 

Az átlagkereset emelkedéséhez elsősorban a már részben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése járultak hozzá – szerepel a KSH közlésében.

A legfrissebb adatok szerint a rendszeres bruttó átlagkereset 461 700 forintra becsülhető, ami 14,3%-kal meghaladta az előző év májusit. Májusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 495 900, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 506 600 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 329 700, a kedvezményeket is figyelembe véve 342 000 forintot ért el. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 14,9%-kal nőtt. A kedvezmények (valamint az adó- és járulékmentességek) figyelembevételével számított nettó kereset 15,6%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 461 700 forintra becsülhető, ez 14,3%-kal magasabb, mint egy évvel korábban. A reálkereset 3,8%-kal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 10,7%-os növekedése mellett. A bruttó kereset mediánértéke 397 900 forintot ért el, amely 14,5%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 276 000 forint volt, amely 15,9%-kal felülmúlta az előző év májusit.

A január–májusi időszak adataiból kiderül, hogy a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 505 600, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 516 800 forint volt. Az év első öt hónapjában a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 336 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 348 200 forintot tett ki. A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 18,5, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 19,2%-kal nőtt az előző évhez képest. A kiemelkedő növekedést elsősorban a honvédelmi és a rendvédelemi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatásának februári kifizetése (ún. fegyverpénz), az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése magyarázzák.

A január-májusi időszakban a bruttó átlagkereset a pénzügyi és biztosítási tevékenységet végző ágban volt a legmagasabb (869 500 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (311 800 forint). A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 556 000, a nők esetében 455 100 forint volt, ez a férfiaknál 19,5, a nőknél 17,0%-os növekedést jelent egy év alatt. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 452 200 forintra becsülhető, 14,2%-kal magasabb az egy évvel korábbinál. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 454 000, a költségvetésben 437 600, a nonprofit szektorban 485 700 forintot ért el, ami 12,4, 14,7, illetve 33,3%-os növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. A nonprofit szektor átlagot meghaladó rendszereskereset-növekedéséhez hozzájárult, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény, fenntartójának változása miatt, a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott, így az év első felében még jelentős bázishatás érvényesül. A reálkereset 8,7%-kal emelkedett, a fogyasztói árak előző évhez mért, 9,0%-os növekedése mellett. A bruttó kereset mediánértéke 388 400 forint volt, ez 14,2%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 269 500 forintot tett ki, 15,8%-kal nőtt az előző évhez képest.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink