A szakma várakozásai szerint számos építési vállalkozás, tervező- és mérnökiroda az erősödő verseny mellett sem jut majd elegendő munkához az év hátralevő részében. Ahhoz, hogy az építési vállalkozások a piacon tudjanak maradni, többségüknél radikális költségcsökkentésre van szükség, ami létszámleépítéseket hozhat magával – közölte az ÉVOSZ (Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége). A Világgazdaság cikkéből kiderült: az ágazat szereplői a szakmunkásokat és a mérnököket azonban mindenképp szeretnék megtartani, amihez megbízásokra, munkalehetőségre van szükség.
Az állami megrendelések ismert, mintegy 3000 milliárd forintos nagyságrendű visszafogása, a lakásépítés és -felújítás 25 százalékos csökkenése, valamint a külföldi befektetők importanyag-, unión kívüli munkaerő- és kivitelezőikapacitás-használata együttesen hozta kritikus helyzetbe a hazai építésgazdasági értéklánc szereplőit – figyelmeztet Koji László, az ÉVOSZ elnöke.
Az építési beruházások ilyen nagy mértékű ciklikusságára az utóbbi tíz évben nem volt példa.
Mint az elnök jelezte, az állami és önkormányzati források építési-beruházási célú felhasználásánál az ÉVOSZ az egyenletes költekezést szorgalmazza. Szükséges a kormányzati építési-beruházási közbeszerzések folyamatos előkészítése, felgyorsítása, az ajánlatkérések további meghirdetése és a projektmegvalósítások vállalkozásba adása. Határozottan érvényesülnie kellene a kormányzat építési piaci keresletkiegyenlítő szerepének.
Koji László szerint az állami építési beruházások kerettörvényének mielőbbi elfogadása szükséges ahhoz, hogy tovább lehessen lépni a tízéves állami beruházási program meghatározásában.
A legnagyobb megrendelő keresletének ismerete tenné kiszámíthatóbbá a piaci szereplők lehetőségeit.
Jelenleg nem látszanak az európai gazdasági térség élénkítését szolgáló uniós gazdaságfejlesztési programokból Magyarországot érintő beruházások. További energiahálózatok fejlesztését és összekapcsolását, a nagy távolságú közlekedési rendszerek modernizálását, a regionális vízgazdálkodást és a termelési rendszerek kialakításához, összekapcsolásához szükséges építési-beruházási feladatokat szorgalmazza a szakmai szövetség.
A lakásépítés és -felújítás az állami ösztönzők és a lakosság részére elfogadható banki finanszírozás nélkül tovább szűkül. Az építőiparosok a lakossági kapcsolataikból merített tapasztalataik alapján jelzik, hogy a lakásépítők a CSOK aktualizálására, valamint az energiamegtakarítást eredményező felújítási támogatásokra várnak – derül ki az ÉVOSZ véleményösszegzéséből.
Az ÉVOSZ jelzi, hogy az Európai Unión kívüli befektetők létesítményeinél a hazai termékgyártók, tervezők és kivitelezők egyre kevésbé kapnak esélyt a közreműködésre. „Verseny nélkül jelennek meg unión kívüli termékek, munkaerő és kivitelezői kapacitás a magyar állam által kedvezményezett befektetők holdudvarában.”
Ráadásul az uniós és magyar jogszabályok betartásának ellenőrzése is elmarad, amin mindenképpen változtatni szükséges.
Az építési vállalkozóknak mindent meg kell tenniük, ami a hatékonyság javulását eredményezi. Ezek közül kiemelt jelentősége van a felnőttképzésnek, továbbképzésnek. A munkaadók által indított, kezdeményezett képzési programoknak megtartó szerepük van a foglalkoztatottak köreiben – fűzte hozzá az ÉVOSZ elnöke.
Borítókép: Magyar Nemzet/Havran Zoltán