Közzétették a magyar vállalatok 100-as rangsorát

Hírek Figyelő
A száz legértékesebb vállalat közel fele (összesen 43) működik budapesti központtal, a dobogós helyekről azonban kiszorultak.

Közel 65 ezren dolgoznak náluk, a felük Budapesten van, árbevételük a magyar GDP több mint egyötödét teszi ki
írja a Forbes a legértékesebb száz százalékban magyar kézben lévő cégek 100-as listájáról, amelyet idén harmadszor készítettek el.

A száz legértékesebb vállalat közel fele (összesen 43) működik budapesti központtal.

  • A listát vezető, több mint 208 milliárd forint becsült értékű Docler Group (leánykori nevén Gattyán Group) luxemburgi,
  • a 3. helyen szereplő MPF Holding pedig szingapúri központú.
  • A második helyezett a székesfehérvári Videoton Holding Zrt., 171,5 milliárd forintos becsült értékkel.

A listán összesen négy olyan csoport van, melyek – bár tulajdonosaik magyar állampolgárságú magánszemélyek – külföldi székhelyűek: ezek a Docler Group és az MPF Holding mellett a MET Csoport (Svájc) és a Gránit Pólus Csoport (Ciprus). Mindegyik cég benne van a top tízben, összértékük 602 milliárd forint, mindössze 15 milliárddal kevesebb, mint a százas lista második felén szereplő 50 cég értéke összesen.

  1. Docler Group, 208,4 milliárd forint
  2. Videoton Holding Zrt., 171,5 milliárd forint
  3. MPF Holding, 166,2 milliárd forint
  4. Gránit Pólus Csoport, 135,9 milliárd forint
  5. Dayton Invest (Wing), 134,8 milliárd forint
  6. Bonafarm Csoport, 122,7 milliárd forint
  7. Duna Csoport, 118,5 milliárd forint
  8. Jász-Plasztik Kft., 116,3 milliárd forint
  9. Futureal Csoport, 95,5 milliárd forint
  10. MET Csoport, 91,5 milliárd forint

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink