Közeledik a Stop Soros elfogadása, és ez nem tetszik a Soros-klánnak

Hírek
Óriási általánosságokat pufogtatva szólt be Magyarországnak Soros György és fia, Alex Soros egy a New York Times című amerikai újságban megjelent közös cikkükben.  

Írásuk annak apropóján született, hogy Macedónia, ezentúl Észak-Macedónia lesz a görögök nagy örömére. Makedóniának hívják ugyanis Görögország északi tartományát, ahol sok macedón él. A görögök emiatt attól tartottak, hogy a macedónok területi követelésekkel állhatnának elő, így nem volt mindegy, melyik területet hogyan hívják. De mi köze van ehhez Soroséknak? Egyrészt rég megtanulhattuk már, hogy ők úgy vélik, bármibe joguk van beleütni az orrukat, másrészt Macedóniában már eddig is jelen voltak.

Az Alapjogokért Központ elemzése szerint a Soros-hálózat jelenléte meglehetősen erős Macedóniában. Ahogy a nemrég megjelent elemzésükben írták: “A macedón Különleges Főügyészi Hivatal vádemelése nyomán a napokban első fokon két év börtönre ítélték korrupciós ügyek miatt a korábbi jobboldali miniszterelnököt, Nikola Gruevszkit. A háttérben azonban az a kép rajzolódik ki, hogy egy, a tömeges migrációt ellenző kormányfőt a Soros György hálózatához tartozó »civil körök« keltette politikai káoszban megbuktatnak, majd az EU, illetve a korábbi Obama-adminisztráció közbenjárására, nemzetközi nyomásra felállított speciális ügyészi szervezet »segítségével« jogilag is ellehetetlenítenek”.

Soroséknak nem sikerült a Balkán helyzetéről sok újat közölniük cikkükben. Legfőbb mondanivalójuk az volt, hogy a térségnek különleges jelentősége van Európa stabilitásának szempontjából. Kiegészítve azzal, hogy a megegyezés jó alkalom az Egyesült Államok és az Európai Unió számára, hogy megvizsgálják a Balkánon megfigyelhető tendenciákat és biztonságos jövőhöz segítsék a térséget.

Már egy történelemből közepesen jól felkészült általános iskolás is átlátja ezeket az egyszerű dolgokat. “A Balkán Európa puskaporos hordója” – így szól a mondat, amit minden nyolcadikos diáknak a szájába rágnak. Ebből is látszik, hogy Sorosék mindenképpen arra hajtanak, hogy olyan igazságokat mondjanak ki, ami mindenki számára elfogadható, és ezzel megindokolják saját jelenlétüket a térségben.

Csakhogy a stabilitás egyáltalán nem garantált ott, ahová Sorosék beteszik a lábukat. Épp ellenkezőleg, miközben a hálózat világszerte Istent játszik, a dolgok jó pár országban eléggé el tudnak mérgesedni. Ahogy pár hónapja kiderült, ez történt Ukrajnában is. Sorosék aktivistái először zavart keltettek, amivel elérték, hogy megbuktassák a kormányt, majd az újonnan felálló kormányszervekbe beültették saját szakértőiket. Az ukrajnai forradalom romjain ugyan könnyedén elfoglalták az ország kormányát, de mint látjuk a helyzet azóta sem stabilizálódott szomszédunknál.

Sorosék nem mulasztották el cikkükben, hogy beszóljanak Magyarországnak és Lengyelországnak. Mint írták az EU legdurvább problémáit a 2004 után csatlakozott országok okozzák, például Lengyelország és Magyarország antidemokratikus akciói. Nem ez az első eset, hogy Alex Soros, Soros György várható trónörököse a hálózat élén, kifejtette negatív véleményét a magyar kormányról. Nemrég például őrültnek nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt.

Erre támadásukra számítani lehetett, hiszen egyre közelebb van hozzá a magyar parlament, hogy elfogadja a Stop Soros törvénycsomagot. Mindeközben pedig az sem véletlen, hogy a Human Rights Watch nevű Soros által pénzelt szervezet jó ideje a mellett lobbizik, hogy az Európai Néppárt kizárja a Fideszt a pártszövetségből.

Borítófotó: Soros György magyar származású amerikai üzletember, a New York-i Soros Fund Management befektetési társaság elnöke a Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) nevű nemzetközi elemző intézet éves ülésén Párizsban 2019. május 28-án. (MTI/AP/Francois Mori)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink