Közel másfélszer annyiért mehetünk idén strandra, mint tavaly

Hírek Figyelő.hu
Többszöri, fokozatos áremelés után átlagosan 40 százalékkal lesznek drágábbak a főszezoni strandbelépők, mint egy éve ilyenkor. A jó hír az, hogy a felújítás miatt ideiglenesen zárva tartókat leszámítva minden fürdő túlélte a koronavírust és az energiaár robbanását.

A meghosszabbított téli iskolai szünet miatt remekül indult a január a fürdőkben is, de utána jött a szokásos holtszezon, és az első negyedév mérlege még 15 százalékos elmaradást mutat a Covid előtti időkhöz képest – tájékoztatta a Világgazdaságot Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főitkára saját felmérésükről. Az orosz turisták elmaradását sok gyógyfürdő megérezte és érzi még mindig – tette hozzá a főtitkár –, miközben a külföldiek Budapestre lendületesen térnek vissza, vidéken még szemmel látható a különbség a Covid előtti és a mostani időszak forgalmában.

A strandszezon még nem kezdődött el, bár az időjárás éppen a május elsejéhez kapcsolódó hosszú hétvégén volt nyárias, és hiába maradt el a meteorológusok által jó előre beharangozott több napos eső, a többség már nem szervezte át a programját emiatt, így csendesen indult a hónap a kültéri medencék környékén. Fokozatosan nyitnak a fürdők, a kültéri, zömében termálvizes medencékben is egyre több a vendég, pünkösdre pedig már majdnem teljes kapacitással működnek majd a strand- és gyógyfürdő. A valódi szerzon azonban csak a tanévzárás után, június második felében indul meg: június 17-étől minden szolgáltatás és kültéri medence működik majd.


Fürdõzõ a Római strandfürdõben 2021. június végén. Akkor a tartós hõség veszélye miatt több megyére harmadfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Az árak emelkedése azonban, minden bizonnyal, a fürdőket és strandokat sem hagyta érintetlenül. Nem csak a fagylalt és a lángos, a jégkása és a sör, hanem a belépőjegyek ára is több lépésben, összességében 40 százalékkal drágul egy év alatt. A pandémiás helyzethez kapcsolódó rendelkezések egyike értelmében tavaly június végéig nem emelhettek árat a fürdők, amelyek kivétel nélkül éltek a július elsején megnyíló lehetőséggel, és jellemzően 20-25 százalékkal árazták át tavaly első lépésben a jegyeket. A nyár közepi általános és jelentős áremelést év végén, év elején többen megtoldották még, és nagy az esélye, hogy a főszezonban még még mélyebbre kell nyúlniuk a zsebükbe a strandolóknak. Összességében méghozzávetőleg 10-15 százalékos drágulásra szinte mindenhol lehet majd számítani.

Na de mit is jelent ez forintban? A strandbelépők ára jó esállyel 2 ezer forint fölé kúszik, Budapesten a történelmi fürdőkben pedig már 10 ezer forinthoz közelítenek az árak, de a belföldieknek szóló Zsigmondy kártyával ennek a töredékéért be lehet jutni a legdrágább komplexumokba is. Mint arra Balogh Zoltán a VG.hu-nak rámutatott: országszerte lépéskényszerben vannak az üzemeltetők, a korábban egységes, ma már nagyon különböző áram beszerzési ár és a vízkezelő vegyszerek brutális drágulása, valamint a minimálbér és a garantált bérminimumhoz igazodás jelentősen megnövelte a fürdők önköltségét.

A belföldi turizmust élénkíti a Széchenyi-pihenőkártya, ugyanakkor a külföldiek egy részét tartósan elriasztja a közeli háború, ez ma már egyértelműen látszik. Ráadásul időközben átalakult a helyzet, a nagy fürdők által várt 50 milliárd forintos uniós energetikai felújítási forrásra, a várva várt GINOP-os pályázatokra egyelőre nem lehet számítani. Ellenben a termálvizes kutak tisztítása és hozamának növelése, az önellátó melegvizes hűtés-fűtés, a hőszivattyúk és napelemek beszerzésére elenben folyamatosan zajlik, több fürdőben is ezen dolgoznak.

Borítókép: Fürdőzők a Balatonban (Fotó: MTI/Varga György)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink