Kötelező biztosítás: egy hetük maradt az ügyfeleknek

Hírek MTI / Figyelo.hu

Azoknak akiknek az autója év végi fordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkezik, még egy hetük van arra, hogy döntsenek:

maradnak jelenlegi biztosítójuknál, vagy váltanak

– olvasható a Netrisk.hu közleményében.

A november végi kgfb-kampány a biztosításközvetítő szerint eddig jó híreket hozott az ügyfeleknek, akik a portál adatai szerint a tavaly 26 100 forintos átlagárnál idén 8 százalékkal olcsóbban, 24 ezer forint körüli átlagdíjon kötöttek szerződést.

A portálnál kötött közel 14 ezer szerződés 62 százaléka három szereplőnél csapódott le, ezek az az Union, a Genertel és az Uniqa biztosítók. Az idei kampányban több biztosító is számottevő mértékű díjcsökkentést hajtott végre, ezért egy váltással a vártnál jóval többen képesek a jelenlegi biztosítójuk által ajánlottnál kedvezőbb díjon kötni kötelező biztosítást a következő évre – jelezte a közleményben Cseh Anett, a Netrisk.hu termékfejlesztési vezetője.

Fotó: NÚSZ Zrt.

Az utóbbi évek tapasztalatai szerint az autósok jelentős része az utolsó napokig vár a döntéssel,

ezért a biztosításközvetítő december 1-ig arra számít, hogy még 30-40 ezren váltanak.

A biztosításközvetítő portál emlékeztetett, hogy az összehasonlításhoz szükséges indexdíjakat a biztosítóknak november 11-ig kellett eljuttatniuk az év végi évfordulós ügyfeleikhez.

A Netrisk.hu szerint az ügyfelek tudatos díjcsökkentési törekvését mutatja, hogy a díjkedvezménnyel járó éves díjfizetési lehetőséget a tavalyi 87 helyett idén már 90 százaléknyian választották, a csekkes fizetések aránya pedig a tavalyi 16-ról 13 százalékra csökkent. Most is népszerű az e-kommunikációs kedvezmény, amelynek fejében az ügyfél vállalja, hogy a biztosítóval történő kapcsolattartást nem postai úton, hanem elektronikusan végzi.

Az év végi kampányban már csak azok a járművek érintettek, amelyeket 2010 előtt vásároltak meg jelenlegi tulajdonosaik. Az érintettek aránya tehát évről évre csökken, az idén az összes autós kevesebb mint ötöde tartozik ebbe a körbe. Biztosítóváltási szándékuk esetén a felmondásnak december elseje éjfélig igazoltan be kell érkeznie a jelenleg biztosítójukhoz.

Százezreket visszahozhat az utasbiztosítás

(Borítókép: Angel Garcia/Bloomberg / Getty Images)

További híreink