Kormányinfó: az uniónak irányba kell állnia

Hírek
A Miniszterelnökséget vezető miniszter fontos gazdasági és politikai kérdéseket is értintett szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján. Kitért többek között a jövő évi költségvetésre, a gazdaságvédelmi akciótervre, valamint az unió lehetséges jövőjére is.

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a 2020-as költségvetési évben a családok támogatása nő a legnagyobb mértékben. „A kormány 2010 óta megduplázta a családtámogatásra fordított összeget, amely Európában itt a legmagasabb, a jövő évi büdzsében pedig több mint 2200 milliárd forint áll rendelkezésre a családok támogatására” – közölte. A miniszter arról is beszélt, hogy a magyar gazdaságban még semmilyen jele nincs az európai és a globális növekedés lassulásának, és azért fogadták el a gazdaságvédelmi akciótervet, hogy a magyar gazdaság bővülését továbbra is hasonló mértékben fenn lehessen tartani, illetve hogy legalább 2 százalékkal meghaladja az európai uniós átlagot.

Gulyás Gergely tájékoztatott továbbá arról, hogy a kormány plusz forrásokat biztosít szúnyogirtásra, miután a szúnyoginvázió mértéke sok településen aggasztó. „A következő hetekben minden eddiginél több szúnyogirtás lesz” – mondta.

A miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt az Európai Unió következő ötéves stratégiájáról és a személyi kérdéseknek az ügyéről. Véleménye szerint a következő időszakban olyan döntéseket kell hozni, hogy az EU az eddigi sikertelenség helyett a siker irányába haladjon.

Gulyás Gergely a stratégiát illetően kiemelte: Magyarország világossá tette, hogy a tagállami gazdaságpolitikának komoly teret kell hagyni, továbbá az EU-nak egyértelműen ki kell mondania, hogy van egy meghatározó kultúra, a keresztény kultúra. „Fontos, hogy az EU védje meg az üldözött keresztény közösségeket” – tette hozzá.

A személyi kérdésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: a visegrádi országok egyeztettek és közös álláspontot képviselnek a nap folyamán kezdődő uniós csúcson. „Valamennyi visegrádi ország egyetért abban, hogy nem támogatják a Spiztenkandidat-(csúcsjelölti) rendszert, valamint nem támogatják Manfred Weber megválasztását az Európai Bizottság élére” – közölte.

 

Borítófotó: Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda Garibaldi utcai sajtótermében 2019. május 30-án. (MTI/Illyés Tibor)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink