Komoly feszültségek Nyugat-Európában a migráció miatt

Hírek
Alakul az olasz-osztrák-német tengely az Unióban, és a V4-ek segítségével új korszak kezdődhet a bevándorlás kezelésében. Bár – azt is lehet látni –, hogy az Európai Bizottság és sok nyugati politikus még mindig ragaszkodna a bevándorló-barát megoldásokhoz és például a kötelező kvótákhoz.

Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa az M1 Ma Este című műsorában elmondta, az olasz kormány osztja a magyar álláspontot a bevándorláspolitikában, hiszen minél előbb kitoloncolnák a bevándorlókat – az elmúlt évek során az országba ugyanis nagyjából 600 ezer migráns érkezett.

Hozzátette, a Századvég Alapítvány kutatásai is azt mutatják, hogy a Nyugat-Európai országok társadalmai érzik, hogy ez gazdaságilag és társadalmilag megterhelő, és az uniós értékeket is veszélyeztetik. Megjegyezte, ezt a problémát a kvóta bevezetésével oldanák meg, amivel a kelet-európai országokba „vinnék át a migránsokat”.

Kifejtette: ezzel az állásponttal két probléma van: egyrészt, a nyugat-európai országok okozták a válságot. Példának hozta a wilkommenskulturt, hiszen azon az üzenetek következtében, amelyeket Németország és a többi nyugat-európai ország küldött a migránsoknak, több millióan indultak meg az unióba, és ezt a tömeget most szétosztanák a kelet-európai országokba is, ami azt jelentené, hogy Kelet-Európa megszűnne biztonságosnak lenni.

A Figyelő főmunkatársa arról is beszélt, hogy minden második kitoloncolás sikertelenül végződik, hiszen nem tudják azonosítani a migránsokat, és sok esetben a származási országok sem hajlandók visszafogadni a migránsokat. Rávilágított: ezért van most konfliktus Németország, Olaszország és Franciaország, illetve Ausztria között, sőt, a helyzet Németországban – Merkel migránspolitikája miatt – akár kormányválságot is okozhat.

Ausztria soros elnökségéről azt mondta, a kötelező kvóta le fog kerülni a napirendről, és a soros elnök célja az lehet, hogy a kérdés kitolódjon az EP választásig, hiszen ha akkor a bevándorlással szembeni kritikus erők győznek, akkor van esély arra, hogy a kötelező kvóta végleg lekerüljön a napirendről.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

Ezek is érdekelhetnek

További híreink