A világtörténelem egyik legnagyobb gaztette, az elmúlt évszázad egyik legaljasabb bűne volt a két atombomba ledobása, jószerével civil célpontokra. Európában május 9-én véget ért a második világháború, Japánban még Iwo Dzsima szigetén és Okinawán folytak hadműveletek, azonban az Egyesült Államok győzelmét borítékolni lehetett.
Az USA 1945 júliusában végrehajtotta első kísérleti atomrobbantását. Ekkor idézte a kísérlet vezetője, Robert Oppenheimer a hinduk szent könyvéből, a Bhagavad-gíta-ból: „Szólt a Magasztos Úr: Most én vagyok a Halál, világok pusztítója”. A kísérlet, ha sikeres is, mégis csupán kísérlet, vélekedtek az amerikai politikusok, s döntöttek az éles bevetés mellett. Nemzetközi színtéren azzal érveltek: még tart a világháború.
Három célpontot jelölt ki a vezérkar: Hirosimát, Kiotót és Jokohamát. A többi nagyobb japán várost addigra a földdel bombázta egyenlővé az US Air Force. Mivel vizuálisan, nem pedig radarral céloztak, kedvező földrajzzal és időjárással bíró, stratégiailag fontos, nagyvárost kellett választaniuk. Ráadásul Kiotó a japán történelem emblematikus helyszíne. Mai napig nem tisztázott, miért védte meg a várost Henry L. Stimson amerikai hadügyi államtitkár, védelmi-, illetve külügyminiszter, s helyette miért Kokurát jelölték ki másodlagos célpontnak.
Az amerikaiak 35 városban szórólapokat szórtak, figyelmeztetve a civileket egy nagyerejű fegyver bevetésére.
Augusztus 6-án, reggel 8 óra 15 perckor Hirosimára ledobták a Little Boy-t. A nukleáris tűz és a lökéshullámok 70 ezer embert öltek meg szinte a robbanás pillanatában. További 10 ezren a hét folyamán sugárfertőzésben vesztek oda. (A következő 4 hónapban újabb 60 ember pusztult el borzasztó kínok között.)
A bomba elsöprő pusztító erejével az USA vezetése azon nyomban tisztába jött. Ki kellett azonban próbálni az urán után a plutónium alapú bombát. Kiderült, az urán jobban hasznosult, mégis az első atomrobbanáskor, Hirosimában 140 ezer ember veszett oda, Nagaszakin már 155 ezer.
Az elsődleges célpont ezúttal Kokura volt. Ám a várost vastag felhőréteg takarta – így másodszor menekült meg a végtől –, ezért a Fat Mant a másodlagos célra, Japán római katolikus központjára, Nagaszakira dobták, augusztus 9-én, 11 óra 2 perckor.
Aljas cselekedetével az Egyesült Államok lesüllyedt ellensége, a náci Németország és szövetségese, a kommunista Szovjetunió második világháborús szintjére.