Kitört a balhé Mesterházy Attila és Karácsony Gergely között

Hírek
Alakul ez, már az MSZP-ben sem díjazzák annyira a Párbeszéd társelnökének alakítását.

Hónapok óta nagy volt a csend a szociknál, s bár nem nagyon ujjongtak a 12 százalékos választási eredményüknek, nyeltek egy nagyot, és nem rongyoltak neki a mérhetetlen támogatottsággal rendelkező szövetségesüknek, a Párbeszédnek (P). Pedig a P társelnöke, Karácsony Gergely, a két párt miniszterelnök-jelöltje szinte minden nyilatkozatában olyan magabiztossággal ítélte sikernek a hatalmas égést, hogy sok szocinak már április 8-a után kinyílt a bicska a zsebében.

Eddig hallgattak.

Most viszont Karácsony MSZP-s miniszterelnök-jelölti elődjénél, Mesterházy Attilánál nagyon betelt a pohár.  

„Ez most ugye egy félreértés? Vagy FAKE NEWS?!” – kezdte facebookos bejegyzését a politikus. Úgy értékelt, hogy Karácsony – azután, hogy részt vett az MSZP választmányán, és azon magától értedőnek nevezte a közös listát az uniós választásra – most már ultimátumot adott az MSZP-nek.

„A zuglói polgármesteri székért cserébe van csak közös lista?!” – botránkozott meg a szoci politikus.

„Ő követeli leghangosabban az előválasztást Budapesten, KIVÉVE ha a SAJÁT polgármesteri székéről van szó, mert akkor azt neki, előre garantálnunk kell…” – értékelte Mesterházy Karácsonynyilatkozatát. (Azt tudni kell, hogy Mesterházy kiváló kapcsolatot ápol a zuglói MSZP elnökével, parlamenti képviselőjével, Tóth Csabával, aki talán most már polgármester szeretne lenni a kerületben…)

A legjobb rész most jön a Mesterházy-monológból: „ezt ráadásul utólag, a médián keresztül üzeni meg nekünk legfőbb szövetségesünk, a Párbeszéd? Egy párt, amelynek nélkülünk nem lenne frakciója, támogatottsága pedig elmarad a Kétfarkú Kutya Pártétól, a Momentumétól… A DK-ról nem is beszélve. Ilyen »őszinte és erős« együttműködő partnerrel a hátunk mögött a Fidesz halálra van ítélve az uniós és az önkormányzati választásokon is, az tuti…”

Láthatóan érlelődik az MSZP-P botrány. Pedig Karácsony és mikropártja semmi újat nem mutat be, csak ugyanazt játssza el, mint korábban már többször is. 2012-ben az LMP-t akarták bevinni Bajnai Gordon mellé az Együttbe, 2016-ban pedig az Együtt-tet hagyták el a biztos parlamenti képviselői helyekért az MSZP kedvéért. Most a szocikat zsarolgatják csak még kisstílűbben, mint egykor az SZDSZ. Akkor ugyanis a kormányzó koalícióban mentek hasonló meccsek,  a gazdatest MSZP és az élősködő SZDSZ között. Most a törpe ellenzékben játsszák ugyanazt a meccset, csak a szadeszből lett Párbeszéd.

Mennyire unalmas és szánalomra méltó performansz ez. De mindenki azt a rózsát szagolja, amit letépett magának: az MSZP és Karácsony kölcsönösen megérdemlik egymást.  

Borítókép: MTI

 

Ezek is érdekelhetnek

További híreink