Kiskereskedelmi egyszeregy

Hírek H. Gy.

A teljes kiskereskedelmi költésekben szeptemberben 20 százalékra ugrott az üzemanyag szerepe. A jelenlegi benzinárak mellett ez természetes, a probléma csak az, hogy az egész éves viszonylatban ez az arány 16 százalék volt eddig. Tavaly ez az arány egész évben 14 százalék volt, 2019-ben pedig ugyancsak egész évben 17 százaléknál állt meg.

A probléma valójában azért érdekes, mert az üzemanyag ára pont a kiskereskedelmi szezon nyitányakor szökkent meg,

ami csökkentheti a háztartások elkölthető jövedelmét, bár meg kell jegyezni, hogy a hazai családok autó ellátottsága közel sem éri el az osztrák szintet. Ettől függetlenül itthon is erőteljes a nagyvárosokban az autó penetráció. Ráadásul az üzemanyag drágulás a fogyasztási cikkek árában is visszaköszön, vagyis aki nem tart fenn autót, vagy nem azzal közlekedik, annak is érezhetővé válik.

A blokkk.com internetes kereskedelmi szakportál szerint a benzin ár jelenlegi szintje miatt a vásárlási szokások is átalakulhatnak (időlegesen).

Többet fognak a családok a közeli kis kényelmi boltban vásárolni, illetve a házhoz szállítással még tudatosabban fognak költeni a fogyasztók. Mindez tettenérhető majd a statisztikában is. Pozitív azonban, hogy az ilyenkor szokásos úgynevezett bevásárlóturizmus is alább hagyhat (pont a benzinárak miatt), így a szomszédos országokban elköltendő pénz itthon marad, ellen hatást gyakorolva a statisztikára – nem elfeledve, hogy a benzinár az autósoknál sok pénzt visz el a napi fogyasztási termékektől.

Történelmi csúcsra drágul szerdán a benzinár

(Borítókép: PuzzlePix/Shuterstock)