Trump elnök útja sok mindent megmagyaráz. Amit egyesek ügyetlenségnek vagy tapasztalatlanságnak gondolnak, az valójában számítás és üzenet. A G7 csúcs megmutatta, hogy Trumpék szemében tényleg Kína és a német vezetés alatt álló EU a két fő gazdasági ellenség, akiket minden eszközzel gyengíteni kell. “A németek gonoszak, nagyon gonoszak!” — mert túl sok autót adnak el Amerikában és nem vásárolnak eleget ellentételezésként, fogalmazott Trump. Ez első látásra igaz. Ha hozzávesszük az amerikai IT-cégek európai forgalmát, ami az ír, luxemburgi és más adóparadicsomokon keresztül optimalizálódik, akkor az egyenlet már nem ennyire egyszerű.
Ha valahogy sikerülne szétrobbantani az EU-t, vagy legalább az eurózónát, akkor az északi (német) euró akár 30 százalékkal is felértékelődne, ami mellett a palaolaj és palagáz által biztosított olcsó energiára épülő amerikai exporttermékek rögvest versenyképesebbek lennének. Pláne, ha az Európáig vezető Selyemútban reménykedő kínaiakat politikai és protekcionista eszközökkel sikerül Európából kiszorítani, és így a kínai termékekkel sem kellene versenyezni. Nem csoda, ha Trump szkanderozásnak is beillő kézfogással viszonozta a Sprakommissar németek ellen (most még) sármosan küzdő Macron francia elnök kézfogását és látványosan negligálta a súlytalan olasz miniszterelnök köszöntőbeszédét.
Trump fő (gazdasági) ellensége Kína, így szakítani akar a McCain-Omaba-Clinton neokon elmélettel, ami Oroszországot tekinti fő (katonai) ellenségnek. Amikor Trump a Nato-országok felsorakozott vezetőit az alacsony védelmi kiadások miatt látványosan kiosztotta, már besöpörte a Nato csatlakozását az ISIS elleni harchoz. Ahhoz a harchoz, amit az amerikaiak immáron az oroszokkal közösen folytatnak, és amely Szíria daytoni mintára való feldarabolásával érhet nemsokára véget.
A Nato így — egyelőre, és csak Szíriában — kénytelen lesz szorosan együttműködni Oroszországgal, ami a közép-kelet-európai konfrontációs stratégiára is hatással lesz. A washingtoni “hírszerzési közösség” célirányos médiaszivárogtatásaival még lassítja az ameriakai-orosz kiegyezést (=érdekszféra elhatárolást), ám Trumpék hisznek abban, hogy az oroszok felé tett gesztusok lazítják a Moszkva és Peking, illetve másodlagosan, Teherán közötti szövetséget. Ez a szövetség ugyanis leginkább a neokonok oroszellenes stratégiájának következménye, ők terelték Putyint a G8 és a Nato-Oroszország intézményesített keretéből a kínaiak “halálos ölelésébe”. Ha sikerülne a nyersanyagokban gazdag, ám tőkeszegény Oroszországot és a nyersanyagban szegény, ám tőkében gazdag Kínát széjjelebb húzni, a hidegháborúhoz hasonlóan ismét Amerika és Oroszország (immáron egyenlőtlen) párosa határozhatná meg az irányt az EU és Kína kárára.
