Kisebb üzemméretre állhat át a Lufthansa

Hírek MTI

Csak ősszel indulhat újra a Lufthansa Group, a német légitársasági csoport 100 géppel csökkenti flottáját és 10 ezer ember elbocsátásra készül – mondta Carsten Spohr vezérigazgató a Lufthansa Group online éves közgyűlésén kedden.

A vezérigazgató hangsúlyozta: most naponta alig 3 ezer embert szállítanak a csoport légitársaságai, de optimizmussal tekintenek a jövőbe, annak ellenére, hogy pontosan nem tudni, mi lesz Európa egyik legnagyobb légitársaságával a járvány után. Az is kérdéses, hogy a cégnek sikerül-e elkerülnie a csődöt a kormányok segítségével. „A Lufthansának gyakorlatilag nincs bevétele, kiadásai viszont megmaradtak” – fogalmazott Carsten Spohr, emlékeztetve, hogy

a készpénzállomány gyors fogyásának megakadályozására a dolgozók 90 százalékát kényszerszabadságra küldték.

Az újraindulási fázis azon is múlik Carsten Spohr szerint, hogy az államok milyen ütemben oldják fel az utazási korlátozásokat. A mostani információk alapján a légicég úgy számol, hogy legkorábban ősszel tudnak újraindulni a járatok, de az ezt követő felívelés nagyon lassú folyamat lesz, 2023-ra érhetnek el egyensúlyi állapotot, amely – mint Carsten Spohr fogalmazott – az új normális lesz.

A vezérigazgató úgy látja, hogy a feltételezett jövőkép alapján

a jelenleginél jóval kisebb üzemméretre kell átállnia a cégnek,

tovább kell csökkenteni az üzemelési költségeket. Ezért kell a Lufthansának száz repülőgéppel csökkentenie az aktív flotta méretét, ami 10 ezer ember elbocsátását vonná maga után, hacsak nem találnak olyan megoldást, amellyel mind a 135 ezer munkavállalójukat tovább tudják foglalkoztatni.

Előzetes adatok alapján a Lufthansa Group az első negyedévet 1,2 milliárd euró üzemi szintű veszteséggel zárta a tavalyi 336 milliós veszteség után,

a cég bevételei 18 százalékkal 6,4 milliárd euróra csökkentek. A részletes adatokat a társaság május közepén hozza nyilvánosságra.

.

Borítókép: A Lufthansa német nemzeti légitársaság egyik repülőgépe a frankfurti repülőtéren 2020. április 20-án hajnalban. A koronavírus miatt a Lufthansa a járatainak 97 százalékát törölte. (MTI/AP/Michael Probst)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink