Kisebb csomagokat adhatunk fel ezentúl a postán

Hírek vg.hu
Változik a postai szolgáltatásra vonatkozó szabályozás. A Magyar Közlönyben megjelent módosítások a csomagok maximális súlyát is érintik, és az is kiderült belőle, hogy postának kell működnie a nagyvárosokban.

Megjelent a postai szolgáltatásokról szóló törvény módosítása – adta hírül a Világgazdaság. A lap cikke szerint a Magyar Közlönyben megjelent új szabályozás tucatnyi változást hoz az eddigi postai működésben. A legfontosabb, hogy módosult az egyetemes postai szolgáltatás elérhetősége.

Ez a rendelkezés eredetileg azt mondja ki, hogy az egyetemes postai szolgáltató köteles a felvételi és kézbesítési pontok számát, elhelyezését és időbeli elérhetőségét úgy meghatározni, hogy az alkalmazkodjon a felhasználók igényeihez.

Azt is rögzítik, hogy a postai küldemények felvételét és kézbesítését minden településen biztosítani kell. Változatlan maradt, hogy az egyetemes postai szolgáltató településenként legalább egy kézbesítési ponton, tehát kvázi postafiókon vagy a kézbesítést lehetővé tevő eszközön köteles a levélküldemény és a hivatalos irat kézbesítését lehetővé tenni.

A legszembetűnőbb változás viszont az, hogy míg eddig a 25 ezernél nagyobb népességszámú településeken 25 ezer lakosonként kellet legalább egy postát vagy a kézbesítést lehetővé tevő eszközt fenntartani, mostantól a 30 ezernél nagyobb népességszámú településeken 30 ezer lakosonként jár majd egy posta.

Az is érdekes fejlemény, hogy postatörvény értelemző rendelkezése kiegészült a „kézbesítést lehetővé tevő automatizált eszköz” fogalmával. Ráadásul az eddigi kézbesítési pont, tehát a postafiók alpontjaként. A definíció szerint ez egy fizikai jelenlét nélkül üzemelő eszközt jelöl, amellyel lehetséges a személyes átadással kézbesítendő postai küldemény kézbesítése vagy a küldemény saját kézbesítése.

Érdemi változás állt be a belföldi vagy nemzetközi viszonylatú postacsomagoknál is. Ezek eddig 20 kilogrammig minősültek az egyetemes postai szolgáltatásba beletartozónak, azonban a jövőben ez 10 kilóra csökken.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Vajda János)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink