Kirobbanó kereslettel rajtolt az albérletszezon

Hírek figyelo.hu

A felsőoktatási ponthatárok csütörtöki kihirdetésével elkezdődött az albérletpiaci főszezon, amely jelentős kínálattal és a tavalyinál erősebb kereslettel rajtolt – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely több mint 40 ezer hirdetés alapján az albérletkínálatot és a bérelhető ingatlanok iránti keresletet vizsgálta. Az Oktatási Hivatal adatai alapján

több mint 68 ezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait idén ősszel.

A lakástulajdonosok készültek a nyitányra:

a ponthatárhirdetés napján, azaz csütörtökön már több mint 21 ezer kiadó ingatlanhirdetésből válogathattak a bérlők, ami 5 százalékos növekedésnek felel meg az egy héttel ezelőtti rekordszinthez képest.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: „Ezen a héten már 38-42 százalékkal többen kerestek kiadó lakást, mint tavaly, amikor szinte ugyanekkor hirdették ki a ponthatárokat”. Hozzátette:

„Az erősebb kereslet azzal is magyarázható, hogy most a tavalyinál alacsonyabbak a bérleti díjak, részben a koronavírus-járvány negatív hatása, valamint a kínálatbővülés miatt.

A kínálat annak is köszönhető, hogy a járvány miatt sok rövid távra kiadó lakás került piacra, ráadásul ennek a tevékenységnek a jövője is bizonytalan a küszöbön álló szabályozás miatt.”

Az ingatlan.com elemzése szerint Budapesten majdnem 15 ezer kiadó lakásból válogathatnak a diákok. A különböző városrészek közül az V., a VI., a VII., a VIII., a XI. és a XIII. kerületben a legszélesebb a paletta. A többi egyetemváros közül Debrecenben és Pécsen több mint 700 albérlet volt elérhető csütörtökön, Szegeden és Győrben pedig több mint 500 kiadó lakás vagy ház hirdetése volt elérhető.

A hátrahagyott albérletek miatt viszont a kínálatban megjelenő és üresen álló kiadó lakások száma nem csökken. A bérleti díjak megemelése a koronavírus miatt kialakult bizonytalan gazdasági helyzetben és az albérletárak csökkenése miatt a legtöbb bérbeadó számára szóba sem jöhet, ha szeretnék megtartani a bérlőjüket

– fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Balogh László elmondta, hogy a koronavírus-járvány új helyzetet teremtett az albérletpiacon és a következő időszak is bizonytalan.

Egyelőre nem tudni, hogy súlyosabbá válik-e a járvány, lesz-e második hullám. Ezzel összefüggésben bizonytalan, hogy az idei tanévben sort kerítenek-e digitális oktatásra az egyetemek és főiskolák. Márpedig ez nem csak a diákok, hanem a lakást kiadó tulajdonosok szempontjából is lényeges a bérleti megállapodás egyeztetésekor

– emelte ki a szakember.

(Borítókép: Kiadó lakást hirdető tábla a főváros XI. kerülete egyik új lakóparkjának modern épületén. (MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)