Kínként élik meg a románok, ha szembesítik őket a történelemmel

Hírek
Keleti szomszédunknak az nem tetszett, hogy a német ZDF szerint Románia annektálta Erdélyt. A nem tetsző kifejezést persze később módosította a hírportál - számolt be az esetről a Főtér erdélyi hírportál.

 A keleti szomszédoknak nem tetszett, hogy a december elsejei román nemzeti ünnep kapcsán a valóságnak megfelelően megírta a DPA hírügynökség, hogy száz évvel ezelőtt Románia annektálta Erdélyt, Magyarország egykori keleti tartományát, egyharmaddal növelve ezzel a saját területét. 

A közszolgálati ZDF televízió pedig ezt a hírt átvéve számolt be az eseményről.

A román külügy kedden közleményben reagált. Mint írják, „megdöbbenéssel” vette tudomásul a hírt, amely szerinte „nem a történelmi igazságot tükrözi, nevezetesen azt, hogy Erdély kinyilvánította az akaratát a Romániához való csatlakozásra”.

A bukaresti külügy nagyot megy, képesek ugyanis leírni a következőket: a cikk címében található tendenciózus megközelítésen túlmenően az abban leírtak a történelem ismeretének hiányát és a történelmi tények szándékos figyelmen kívül hagyását tükrözik. 1818. december elsején százezer ember határozott a Romániával való egyesülésről, az összes párt, az összes egyház és az összes társadalmi osztály részvételével. Pedig ez elég nehéz lett volna egy kizárólag román részvétellel és a román1918-asnok nevében nyilatkozó nagygyűlésen. Még akkor is, ha szerintük a német közösség írta alá először a Gyulafehérvári Nyilatkozatot – írja a magyarnyelvű portál.

 

Borítófotó: Fiatal román férfiak népviseletben a bukaresti Nemzet Megváltása-székesegyház oltárszentelésén 2018. november 25-én, melyet Románia legnagyobb, még befejezetlen ortodox katedrálisának felszentelését a román centenáriumi ünnepségekre időzítették. (MTI/EPA/Robert Ghement)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink