Új acélvámokat tervez Brüsszel és Washington Kína ellen

Hírek M.Cs.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió egy olyan egyezményen dolgozik, amelyik új vámokkal sújtaná a kínai és más országokból érkező acéldömpingárut, és amelynek segítségével lezárhatnák a még Donald Trump elnöksége idején kirobbantott kereskedelmi konfliktust a két fél között ezen a területen – írja a Világgazdaság hírügynökségi forrásra hivatkozva.

A Bloomberg jól értesült információkból úgy tudja, hogy az intézkedés elsősorban Kína ellen irányul, a büntetőtarifa mértékében még nem állapodtak meg, ahogyan abban sem, mely más államok ellen vethetik ezt be. A tervek szerint lehetőséget adnak majd másoknak is a csatlakozásra.

Acél 02

Joe Biden amerikai elnök (j) és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke megbeszélést folytat a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2023. március 10-én. (Fotó: MTI/EPA/Pool/UPI/Bonnis Cash)

Az EU és az amerikai adminisztráció 2021 óta tárgyal egy olyan megállapodáson, amely garantálná a fenntartható acél- és alumíniumgyártást, és új korszakot nyitna a két fél között. Még mindig érvényben vannak ugyanis a Trump által még 2018-ban az uniós acéltermékekre is kivetett, 25 százalékos importvámok, valamint a válaszképpen meghozott hasonló brüsszeli intézkedések.

A büntetővámokat ugyan két éve ideiglenesen felfüggesztették, de idén október 31-ig szabtak határidőt a vita végleges rendezésére, vagy legalább a tűzszünet meghosszabbítására. Ezt követően automatikusan visszatérnének a Trump-korszak vámjai és az uniós megtorló intézkedések a több mint 10 milliárd dollárnyi exportra.

Az egyik forrás szerint az újabb megállapodás is valószínűleg csak átmeneti lesz, mert nem fog kitérni minden vitás kérdésre, például arra, hogyan adóztassák a túl magas szén-dioxid-kibocsátással előállított importot.

Az Egyesült Államok kereskedelmi képviselőjének irodája nem kommentálta a hírügynökség értesülését, az EU egyik szóvivője pedig csak azzal reagált: mind a két fél elkötelezett amellett, hogy megoldást találjon a megszabott határidőig. Bármiféle egyezménynek összhangban kell lennie a két fél nemzetközi kötelezettségeivel, vagyis meg kell felelnie többek között a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabályainak.

A cikk teljes terjedelemben a Világgazdaság oldalán olvasható.

Címlapkép: AFP

Ezek is érdekelhetnek

További híreink