Kilenc százalékkal nőtt a személyautók KGFB-díja tavaly

Hírek figyelo.hu

A korábban bejelentetteknek megfelelően a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elindította alelnöke a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) árindex szolgáltatását. Kandrács Csaba, a jegybank felügyeleti alelnöke szerint a mutatót negyedévente frissítik majd, amelyben a személygépjárművek mellett tehergépjárművekre és buszokra külön-külön index lesz meghatározva.

Az alelnök szerint 2020-ban 9 százalékkal, közel 45 ezer forintra emelkedett a kgfb átlagdíja, ám a kárgyakoriság miatt más kategóriát képviselő Budapesten ugyanakkor 15 százalékkal, 63 ezer forintra nőtt az átlagdíj.

A károkat és a költségeket a díjbevétellel összehasonlító combinet ratio alapján 2015 előtt veszteséges volt a kgfb-üzletág, ma a biztosítóknak 5-6 százalékos nyereséget hoz a termék – jelezte Nagy Koppány, az MNB biztosítókért és pénztárakért felelős igazgatója. A jegybank értékelése szerint bár a tavalyi év második negyedévében a koronavírus zárás miatt számottevően csökkent a kárráfordítás, ez egyszeri hatás volt csak (ezt egyébként azóta a statisztikák is igazolják), így az üzletág továbbra is szerény megtérüléssel, de már biztos lábakon tud működni.

A kgfb-index az MNB szerint növeli majd az átláthatóságot. Az MNB külön mutat majd díjat minden járműkategóriára, az egyéni személyautókra és a flottákra is.

A kgfb-index kimutatása szerint 2016 óta 173 százalékkal nőtt az átlagdíj, ám az emelkedésben az immár a díjba beépülő biztosítási adó is szerepel

– ezt kiszűrve az üzletági díjemelkedés nagyjából 40 százalékos. Ezt érdemes összehasonlítani a megemelkedő alkatrészárakkal, szervízköltségekkel és az egészségügyi ellátásra megítélt összegek emelkedésével.

Az MNB szerint a korábbi év végi kampány csendesülésével csökkent a váltók száma, noha a díjak áttekintésével lehetne spórolni, de az átkötések mértéke ma már nem jelentős. Az MNB az index révén reméli, hogy a díjakkal való szembesülés az ügyfeleket aktívabb cselekvésre készteti majd. A piacon egyébként a legnagyobb online alkuszcég, a Netrisk évek óta közöl hasonló indexet, náluk annak mértéke havonta frissül. A jegybank ígéri, az ő indexükben kiszűrésre kerül az év végi váltók nagyságrendekkel alacsonyabb díja – ők azok, akik öreg autókkal közlekednek, ráadásul döntő részük a legnagyobb kedvezményt kínáló, B10-kategóriában van. A díjak összehasonlításában az online alkuszok nagy segítséget jelentenek – hangzott el a tájékoztatón.

(Borítókép: AntonioKalini, PuzzlePix/Shutterstock)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink