Az elmúlt évtizedben az európai médiaipar komoly átalakuláson esett át a technológiai innovációk és az új globális szereplők megjelenése következtében. A Covid–19-világjárvány felgyorsított bizonyos trendeket, miközben ráirányította a figyelmet a média jelentőségére az emberek tájékoztatásában és szórakoztatásában. A médiafogyasztók figyelméért folytatott versenyben jelenleg – az Európai Bizottság jelentése szerint – az online platformok állnak nyerésre, miközben a hagyományos szereplők többsége nehezen alkalmazkodik a kihívásokhoz. – ismerteti a Világgazdaság.
A jövő kifürkészhetetlensége miatt azonban korai még perifériára helyezni a filmszínházakban fogyasztott alkotások jelentőségét. A filmforgalmazók becslése szerint 2023 igazán jó évnek bizonyult a közel 22 milliárd forintos jegyárbevétellel és a több mint tízmilliós látogatószámmal. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint ma Magyarországon egy átlagos szombat este nyolc és tíz óra között több mint négymillióan ülnek le a tévéképernyők elé, s közülük is közel hárommillióan drukkolnak a különböző zenei tehetségkutatók új felfedezettjeinek.
Ezekkel a számokkal a magyar mozik nem tudnak versenyre kelni, ahogy azzal sem, hogy a nagy streamingszolgáltatók havi csomagdíjai vagy a legnagyobb és így tematikus filmcsatornákat is magukban foglaló tévé-előfizetések már elérhetők egy háromfős család egyszeri mozilátogatással összefüggő kiadásából.
A tavalyi mozijegyek árának több mint húszszázalékos emelkedése ellenére is azt mondhatjuk, hogy a körülbelül öteurós magyar átlagár kedvezőnek mondható európai viszonylatban.
Ami a mozikban vetített filmek választékát illeti, 2022-ben a megelőző évekhez viszonyítva rekordszámú, összesen 947 alkotást tettek közzé, s ezek több mint negyede, 249 produkció premierfilmként jelent meg. Az újként bemutatott magyar gyártású játékfilmek száma is nőtt a korábbi évekhez képest, ami elsősorban a járvány miatt elmaradt vetítéseknek köszönhető, így 2022-ben összesen 45 hazai vagy magyar részvétellel készült bemutató közül választhattak a nézők.
A teljes cikk itt olvasható.
Fotó: cybrain, PuzzlePix/Shutterstock