Kihívások a tőzsdére lépés kapcsán

Hírek
A magyar tulajdonú közepes vállalatok számára sokszor nagy kihívás a tőzsdére lépés. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT), az E&Y, az MKB Bank és a Figyelő közös konferenciáján ezt a kérdéskört járta körbe többek közt Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatója előadásában.  
A Budapesti Értéktőzsde, az EY, az MKB Bank a Figyelő közös projektként 2018-ban is elkészítette az immár hagyománnyá váló, most három esztendős BÉT50 kiadványt, amely 50 példaértékű hazai középvállalat sikertörténetével ismerteti meg az olvasókat. A projektet bemutató konferencián a hazai tőkepiac és a középvállalati kör meghatározó szereplői és több száz üzleti döntéshozó találkozott, hogy a hazai vállalati tőkebevonás jelenéről és jövőjéről cseréljenek eszmét. 
 
Balog Ádám már a bevezetőben kifejtette, hogy rengeteg olyan, amúgy erős vállalattal találkozik, melyeknek a döntéshozói igen óvatosak a tőzsdére lépés kapcsán. Sok olyan válasz akad, hogy „nem kell nekünk tőke”, „bonyolult, túl összetett a tőkepiacra lépés”, a „banktól kapunk elég forrást”, „nincs időnk foglalkozni ilyesmivel”. Csakhogy ezek a kifogások egészen addig működnek, amíg a vállalat, a vállalkozás szekere jól fut. A magyar gazdaság pedig most igen jól teljesít. Ugyanakkor egy-egy vállalat életében eléggé gyakoriak a hullámvölgyek, ám ekkor rendszerint már  nem a legjobb tőke, források után kapkodni.
 
Balog Ádám gondolatmenete szerint a sikeres cégeknek bizony érdemes előre gondolkozniuk. A bankok és/vagy a pályázatok ráadásul közel sem minden beruházási tervre tudnak forrásokat biztosítani. A tőkebevonás viszont olyan eszköz, amely az adott vállalatot is versenyképesebbé teszi, segíti fókuszálni bizonyos céljait.
 
Mindezt ráadásul még jobban felerősíti a mai digitalizált világ parancsa. A gyorsuló verseny, az adatvezérelt üzleti modellek megerősödése. Azaz például a modern eszközöket egyszerűen muszáj használni ahhoz, hogy egy-egy vállalkozás tartósan sikeres maradjon. Mindez a magyar tulajdonú középcégeknél a generáció váltással is egybeesik. Ezeket a komplex kihívásokat pedig kezelni kell – derült ki az MKB vezérigazgatójának szavaiból.
 
Mindezeken túl fontos problémát jelent az is, hogy a nagyobbra nőtt vállalkozásokon belül a kommunikáció, illetve a döntési jogkörök tisztázatlansága zűrös helyzeteket okoz. Egy középcégnél a tőkebevonás előkészítése során viszont kigyomlálhatók ezek a működési anomáliák is. Mi több, azok számára, akiknek túl nagy falatnak tűnik a tőzsdére lépés, a Budapesti Értéktőzsde tavaly létrehozta az Xtend piacot, amely kifejezetten a közepes méretű vállalkozások növekedési terveit támogatja.
 
Borítófotó: Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója

Ezek is érdekelhetnek

További híreink