Kifulladóban az ellenzéki tiltakozások

Hírek
A tegnap esti tüntetés egyértelmű kudarc volt, azon csupán a már jól ismert balliberális keménymag vett részt. Mindez azt mutatja, hogy nem jött be az ellenzéki politikusok botránypolitizálása, az MTVA székházban bemutatott bohóckodás és mártírkodás nem vezetett a várt eredményhez. A tiltakozások szemmel láthatóan kifulladtak, azok nem élveznek többségi támogatást, sőt a kutatások szerint a magyarok elítélik az erőszakos megmozdulásokat.

Az ellenzéki pártok kezdeményezésére tartottak demonstrációt hétfőn Budapesten, az MTVA központi épülete előtt. A néhány ezer fős tömeg egy része a demonstráció hivatalos vége után is a helyszínen maradt, pár százan pedig sétát tartottak a városban, melynek során több sajtótermék előtt megálltak és ordibáltak.

A demonstráción felolvasták az ellenzéki pártok ötpontos követelését: az általuk „rabszolgatörvénynek” nevezett, valójában csupán az önkéntes többletmunkát lehetővé tevő jogszabály visszavonása, a rendőri túlórák csökkentése, a külön közigazgatási bíróságokról szóló törvény eltörlése, csatlakozás az Európai Ügyészséghez és a független közmédia megteremtése.

Nem ment el tüntetni az ellenzék által remélt tömeg

A tüntetés résztvevőinek egy része a beszédek elhangzása után a közmédia épülete előtt maradt. Az emberek nemzeti színű és európai uniós zászlókat lobogtattak, valamint feltűnt a tömegben sok MSZP-s, DK-s, jobbikos, párbeszédes, LMP-s, momentumos lobogó és molinó is, néhányan pedig árpádsávos zászlót lobogtattak.

Botránypolitizálásból próbálnak politikai tőkét kovácsolni

Mint arról tegnap is írtunk, valódi mondanivaló híján az ellenzéki politikusok a botránypolitizálástól várják a sikert. Az MTVA székházában színészkedő Szél Bernadett, Hadházy Ákos, Kunhalmi Ágnes és többi balliberális politikus célja a figyelemfelkeltés, amihez már komédiába illő eszközöket is bevetnek. A saját pártjából is kiutált Hadházy igazi politikai bohócként a földön fetrengett és provokálta a biztonsági őröket.

Mivel már vasárnap sem sikerült az ellenzéki politikusoknak a várt tömeget az utcára hívni, egyéb eszközökkel, botránypolitizálással igyekeznek felhívni magukra a figyelmet. Ebben a láthatósági versenyben a Gyurcsány Ferenc mellett Kunhalmi Ágnes, Szél Bernadett és Hadházy Ákos áll az élen, de a szocialista politikusok közül mások is igyekeznek felkerülni a képzeletbeli ranglistára, sőt több jobbikos politikus is csatlakozott hozzájuk.

Mindent bevetettek a bohócpolitikusok

Az MTVA székházában Hadházy Ákos tudatosan provokálta a biztonsági őröket, hogy annak hatására ki kelljen küldeni az épületből. A saját pártjából is kiutált politikus igazi politikai bohócként a földön fetrengett, korlátokon mászott és lökdösődött az őrökkel.

Bangóné Borbély Ildikó esete szintén jól példázza, hogy a botránykeltő ellenzéki politikusok célja csupán a figyelemfelkeltés. Egy felvétele az hallatszik, hogy az MSZP-s képviselő azt mondja őt kamerázó másik Bősz Anettetnek, hogy “k*va erős kép lenne”, ha együtt lehasalnának tarkóra tett kézzel.

A tegnap esti események ugyanakkor azt mutatják, hogy ezekkel az akciókkal csupán saját magukat járatták le ezek a politikusok, így elmaradt a várt hatás, nem tudtak tömegeket az utcára hívni, az MTVA előtti tiltakozáson csupán a már jól ismert erőszakos balliberális keménymag vett részt.

A magyaroknak nem tetszenek az erőszakos tiltakozások

A Századvég Alapítvány kutatásából a tüntetésekkel kapcsolatban kiderült, hogy a válaszadók jelentős többsége elítéli a tüntetők agresszivitását. A megkérdezettek 83 százaléka nem tartja elfogadhatónak az utcai erőszakot és a rendőrök ellen irányuló agressziót egy ilyen tüntetésen. Az agressziót nem csak a magukat jobboldalinak, hanem a magukat baloldalinak vagy középen állónak valló választók döntő része is elítéli (jobboldali – 89%, baloldali – 73%, középen álló – 82%).

Az intézet a helyzetet elemezve azt is közölte, hogy bár az ellenzéki képviselők áldozatként állítják be magukat az MTVA-székházban előidézett erőszakos akciójukkal, ezzel teljesen félretájékoztatva a közvéleményt. Mentelmi jogukra hivatkozva törtek be és zavarták meg egy nemzetbiztonsági szempontból különlegesen védett intézmény működését. Ez azonban bűncselekménynek számít a magyar törvények értelmében. Ugyanis az MTVA tájékoztatási kötelezettségét minden helyzetben szavatolni kell, így katasztrófa vagy rendkívüli helyzet esetén is.

Sokszor csaptak át erőszakba a megmozdulások

Mint írták, nem véletlenül számít az MTVA ugyanolyan védett objektumnak, mint bármilyen más, közellátást garantáló intézmény (pl. Paksi Atomerőmű, Nemzeti Közművek). Törvény rendelkezik arról, hogy az MTVA teljes szervezete nemzetbiztonsági védelem alá esik. Ebből következik, hogy mentelmi joggal való visszaélés történt akkor, amikor az ellenzéki politikusok csoportja erőszakkal megpróbált beférkőzni a köztelevízió egyik stúdiójába, hogy megzavarja az élő adást.

A magyar törvények értelmében az országgyűlés képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervbe, valamint a közintézetekbe és közintézményekbe történő belépésre jogosít. E jogosultság gyakorlása azonban nem eredményezheti az érintett szervek vagy intézmények rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét. Egyes ellenzéki képviselők az MTVA székházában 2018. december 16-án tanúsított magatartása fölveti e sérelem bekövetkezett megvalósulásának lehetőségét. 

A közérdekű üzem működésének megzavarása bűncselekménynek minősül, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A büntetés kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is járhat, ha a bűncselekményt csoportosan, esetleg bűnszövetségben, vagy különösen nagy kárt okozva követték el. Aki a bűncselekményt gondatlanságból követi el, vétség miatt három évig, különösen nagy vagy ezt meghaladó kár okozása esetén egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető – írta a Századvég.

Ezek is érdekelhetnek

További híreink