Kiegyensúlyozott és egészséges a magyar gazdasági növekedés szerkezete

Hírek MTI
Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettesének értékelése szerint Magyarországon kiegyensúlyozott és egészséges a gazdasági növekedés szerkezete.

A hetilap főszerkesztő-helyettese az M1 aktuális csatornán vasárnap azt mondta: 2018-ban és 2019-ben egyaránt öt százalék körül növekedett a magyar gazdaság, a kormány a konvergenciaprogramban négyszázalékos gazdasági növekedést tűzött ki. Hangsúlyozta: 1990 óta nem fordult elő, hogy hét esztendőn át folyamatos lett volna a gazdasági növekedés Magyarországon.

Ha az ország tartósan be tud rendezkedni legalább négy százalék körüli gazdasági növekedésre, és eltelik tíz ilyen év, azt már „aranykornak” lehet majd nevezni – jelentette ki.

Szajlai Csaba szerint lehet, hogy a következő időszakban mérsékeltebben bővülhet a magyar gazdaság, de más a helyzete, mint tíz évvel ezelőtt. A makroegyensúlyi mutatók – a folyó fizetési mérleg, a külkereskedelmi mérleg, az államháztartás hiányának alakulása – és a gazdasági kilátások is teljesen mások – mondta.

 

Borítókép: Kovácsok az izzó munkadarabot formálják az üllő alatt a MÁV Vagon Vasúti Jármű Gyártó és Javító Kft. kovácsműhelyében, Székesfehérváron 2019. november 29-én. (MTI/Máthé Zoltán)

Ezek is érdekelhetnek

További híreink