Elődjét meggyilkolták, három évtizede vezér Naszrallah

Naszrallah 1992-ben lett a Hezbollah vezére, miután elődjét meggyilkolták. Az irányításával a Hezbollah gyorsan fejlődött, a katonai ereje nőtt, miközben a politikai befolyása is egyre nagyobb lett. Végül nemcsak Libanonban, hanem az egész régióban meghatározó erővé nőtték ki magukat.

Nazrallah eltökélt zsidógyűlölő, akinek egyik legfontosabb célja Izrael megsemmisítése. Rengeteg támogatást nyújtott a palesztinoknak az Izrael elleni harcukhoz. Az Egyesült Államok egyik legnagyobb kritikusa, illetve döntései mindig követik az Iráni politikát, hiszen Teherán továbbra is a Hezbollah fő pénzügyi támogatója. Azóta már a szíriai kormánnyal is szövetségre lépett.

A Hezbollah hadserege az egyik legerősebb a Közel-Keleten. Legnagyobb háborújuk a 2006-os Izrael elleni harc volt, ami megszilárdította a szervezet katonai hírnevét. Később a szíriai polgárháborúba is beszálltak a kormány oldalán.

Haszan Naszrallah irányításával a Hezbollah az egész világon ismert lett, sok nyugati ország pedig terrorszervezetté nyilvánította. Ennek ellenére az arab világban nagy népszerűségnek örvendenek, mivel a Hezbollah gyakran nyújt humanitárius segélyt a Közel-Keleten és Afrikában.

Haszan Naszrallah hatalma a Hezbollah és Libanon élén megingathatatlan. Vallási nézeteivel, az Izrael elleni harcával és az arab világ támogatásával véglegesen átformálta a térség geopolitikai helyzetét.

Friss

Csak a túszok szabadon engedése után lehet tűzszünetről tárgyalni – közölte nemrég az izraeli miniszterelnök az Egyesült Államok külügyminiszterével. Antony Blinken azért utazott Tel-Avivba, hogy a harc felfüggesztésére kérje Netanjahut, ameddig kimenekíthetik a civileket Gázából, valamint segélyt juttatnak a rászorulóknak. Az izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy a túszok elengedéséig erről szó sem lehet.